Hirdetés

Dr. Polgárdy Géza: Papírmagyarok

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Így, ezen az úton is kénytelen vagyok népszerűsíteni ezt az általam „alkotott” szóösszetételt, noha a copyright – ra nem tartok igényt. Ezzel, az eredetinek vélt szóösszetétellel jelölve, – egyben minősítve – azokat az embernek látszó lényeket, akik ugyan magyar szülőktől itt születtek Magyarországon, magyar az állampolgárságuk, magyarul beszélnek, magyar a születési anyakönyvi kivonatuk, magyar a személyi igazolványuk, magyar az útlevelük, és magyar kenyeret falnak, – azaz végül is magyarok lennének, ha lennének, – csak hát hiányzik belőlük a magyar lélek! Papíron tehát magyarok, – de csak papíron!

Papírmagyarok!

Ezt az új megnevezést egy régi magatartást tanúsító, velünk, magyar lelkű magyarokkal ugyan egy országban vegetáló, – majdnem azt írtam „honfitársainkra” de nem, mégsem, mert valahogy mégsem azok, – eszeltem ki.

A névadás a facebookon kezdődött, – hol máshol?! Talán nem kellett volna, de tény, hogy vitába keveredtem bizonyos kommentelőkkel. Ismeretlenekkel, akiket soha nem láttam, akikkel soha nem találkoztam, akikről azt sem tudtam, hogy ki fia, borjai? De hát a mi, magyar nyelvünkön írták le a véleményüket, amely kellően felháborított, s amely szerint dél-keleti határainkra NEM  KELL KERÍTÉS, TELJESEN FELESLEGES, mert a migránsok úgy sem nálunk akarnak letelepedni, úti céljuk nálunk gazdagabb nyugati országok, a mi területünkön csak keresztül akarnak haladni, gyalogosan, autón, vonaton, vagy kamionban, stb. Ám ahogyan dél-keleti határainknál az ország földjére keverednek, ugyanúgy nyugati határainknál, Ausztria  felé, el is hagyják az országot. Ezért – szerintük -, az egész magyar határvédelem teljesen felesleges, egy vicc, egy mesterséges hisztéria, mi több egy szégyen! Mert, – bezzeg! – a nyugat-európai kultúrállamok milyen szolidárisak, milyen megértőek, milyen befogadók, mi pedig (illetve a mi mai államvezetésünk) milyen bunkó! Mi több: barbár!

De csak ők! Akik még a keresztülhaladást is elutasítják, nem is beszélve a befogadásról! Még olyan facebook kommentelő is akadt, aki népszerűsíteni próbálta a Demokratikus Koalíció által reklámozott Európai Egyesült Államok nevű rémálmot. Méghozzá nem csak úgy, önmagában, hanem a mai Magyarország helyett!

Mondom, talán nem kellett volna, de mégis csak vitába keveredtem e számomra személy szerint ismeretlen kommentelőkkel. A vita azért volt felesleges, mert nevezettek nem meggyőzhetőek! Ők a migránsok, – tehát a szerintünk, ép jogérzékkel rendelkezők szerint illegális határátlépők, határsértők – beengedése, átengedése mellett és Magyarország megszűnése, az Európai Egyesült Államokba való majdani beolvadása mellett érveltek, álltak ki.

Amikor pedig e velejéig beteg, romlott álláspontjukat olvasva hazaárulónak, anti-magyarnak, mi több „nem is magyarnak” neveztem őket, – ez felháborodást váltott ki belőlük. Amikor kétségbe vontam, hogy ők magyarok lennének, ezt csaknem kikérték maguknak. Ki vagyok én? – kérdezték -, hogy kétségbe merem vonni azt, hogy ők magyarok. Mert ők igenis magyarok, s erről ilyen – olyan papírjaik is vannak. Közülük többen is elkezdték sorolni a fentebb már általam emlegetett papírjaikat, amelyek szerint ők magyarok, csak nálam, meg nálunk különbek, mert nyugatiasabbak, liberálisabbak!

Ekkor döbbentem rá, hogy nekik, e magyar lélek nélküli élőlényeknek formálisan igazuk van! De csak formálisan! Mert úgy, valóban, ők is magyarok! Csak nem úgy, ahogyan mi, normálisak, magyar lelkű patrióták! Hanem ők csupán papíron magyarok.

Papírmagyarok!

A szerző nyugalmazott jogász, közgazdász, szociológus. De aktív közíró.
Forrás: Polgárdy Géza Blogja

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kapcsolódó:

Dr. Polgárdy Géza: Nyugat-Európa kollektív öngyilkosságra készül! – Készül? De hisz e tragédia javában tart!

Dr. Polgárdy Géza: Újabb adalék – Miért Ursula van der Leyen Európa elsőszámú árulója?

Dr. Polgárdy Géza: Európa elsőszámú árulója – Ursula von der Leyen!

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás