Hirdetés

Az Európai Bizottság hivatalos értesítést küldött Magyarországnak az uniós források folyósítását a jogállamisághoz kötő mechanizmus elindításáról

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az Európai Bizottság hivatalos értesítést küldött Magyarországnak arról, hogy elindítja az európai uniós források folyósítását a jogállamisághoz kötő úgynevezett feltételességi mechanizmust – jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden Strasbourgban az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén.

Az EP-frakciók vezetői az uniós politikai prioritások végrehajtásáról kérdezték a bizottság elnökét. Von der Leyen a baloldali-liberális politikusok magyar és lengyel jogállamiságról feltett kérdéséire válaszolva elmondta: az Európai Unió Bíróságának ítélete – amelyben a bírák elutasították a Magyarország és Lengyelország által a jogállamiságra vonatkozó feltételrendszerről szóló rendelet ellen benyújtott kereseteket – megerősítette: “a bizottság megközelítése helyes ebben a témában”.

Hozzátette: a magyar kormánynak adtak esélyt arra, hogy a bizottság aggályaira válaszoljon, ezeket a válaszokat a testület elemezte.

“Arra a következtetésre jutottunk, hogy meg kell tennünk a következő lépést” – szögezte le.

Ursula von der Leyen azt mondta, hogy “Magyarországon a korrupció a legnagyobb probléma”. Hozzátette, hogy a bizottság tárgyal a magyar kormánnyal a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk helyreállítását célzó alaphoz kapcsolódó terv elfogadásáról és a források folyósításáról, de a folyamatot ez idáig nem sikerült lezárniuk. “Számunkra a korrupció elleni fellépés a legfontosabb feltétel e téren” – emelte ki a brüsszeli uniós végrehajtó testület elnöke.

Lengyelországgal kapcsolatban Ursula von der Leyen elmondta, hogy ott a legnagyobb aggályt a jogállamiság terén az igazságszolgáltatás függetlensége jelenti, amit az úgynevezett 7-es cikk szerinti eljárásban – a jogállamiságra jelentett rendszerszintű veszély kockázatát elemezve – vizsgálnak. A helyreállítási alap forrásairól Lengyelországgal kapcsolatban azt mondta, hogy a vita egyelőre lezáratlan.

Facebook hozzászólások

toggle
%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás