Az „Azov” parancsnokhelyettese Zelenszkijt vádolta a kudarc miatt
Szvjatoszlav Palamar, az „Azov” ukrán nemzeti zászlóalj parancsnokhelyettese, akiről az elmúlt napokban azt közölték, hogy meghalt, mert az Azovsztalból történt menekülés közben kilőtték azt a tankot, amiben ült, ma jelentkezett és azzal vádolta meg Zelenszkijt, hogy harcosaival együtt a mariupoli üzem katakombájában hagyja őket meghalni.
Palamar az ABC spanyol lapnak elmondta, a mai napig körülbelül 600 „Azov” harcos sérült meg Mariupolban és a sebesültek száma csak tovább nő.
„A hatóságok megértették, hogy körülvettek bennünket, és minden szükséges intézkedést meg kellett tenniük, hogy logisztikai folyosót hozzunk létre az ellátmány számára. Azt nem engedték, hogy megadjuk magunkat, az utolsó parancs az volt, hogy folytassuk a védekezést – és mi folytatjuk… Ez egy rendkívül súlyos helyzet” – mondta Palamar.
Palamar kijelentette, hogy Zelenszkijnek kötelessége megtennie a „lehetetlent” is, hogy megmentse a nemzeti zászlóalj katonáit.
„Azt mondja az elnök, hogy mindent megtesznek, csakhogy a védelem fenntartása ilyen körülmények között lehetetlen, de én azt szeretném, ha a lehetetlent is megtennék katonáik megmentése érdekében” – mondta az Azov parancsnokhelyettese.
Az orosz fegyveres erők a humánus elvektől vezérelve többször is felajánlották az ukrán nemzeti zászlóaljak fegyvereseinek és a külföldi zsoldosoknak, hogy tegyék le a fegyvert az életükért cserébe.
Alekszej Arestovics, Zelenszkij hivatalának tanácsadója azt mondta, hogy a mariupoli helyzet már nem ellenőrizhető. Nehezményezte, hogy az azovsztali üzembe zárt fegyveresek rokonai kivégzéssel fenyegették meg Zelenszkijt és családját, ha Kijev nem menti meg a katakombákba szorult Azov fegyvereseket.
Kiemelt kép: Szvjatoszlav Palamar (Kalina) / Fotó: yandex
Kapcsolódó:
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…