Amerikai elnökválasztás – Donald Trump kitart a perek mellett, újabb jogászt kért fel
Donald Trump amerikai elnök kitart a perek mellett, újabb jogászt kért fel, aki azt ígérte, hogy több tagállamban
„megfordítják a választási eredményeket”.
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2020/11/SidneyPowell.jpg)
A republikánus elnök és jogászcsapata jelenleg öt tagállamban – Pennsylvaniában, Georgiában, Nevadában, Michiganben és Arizonában – nyújtott be perkeresetet. Ezek egy részét a szavazatszámlálás során előfordult, vélelmezett csalások miatt nyújtották be, másik részüket pedig annak érdekében, hogy a tagállami hatóságokat megakadályozzák az eredmények igazolásában, amellyel hivatalossá tennék Joe Biden demokrata párti jelölt győzelmét.
Georgiában még tart a szavazatok egyenként, kézzel végzett újraszámlálása
Donald Trump vasárnap elemzők által ellentmondásosnak minősített üzeneteket tett közzé a választási eredményekről a Twitteren. Az egyik mikroblog-bejegyzésben azt írta, hogy Biden győzött, de csalással. Később azt írta: semmit nem ismer el, és megismételte a választási csalásra vonatkozó korábbi állításait. Egy újabb bejegyzésben pedig arról írt, hogy olyan „nagy perkereseteket” nyújt majd be, amelyek szerinte bizonyítják „a 2020-as választások alkotmányellenességét”.
Vasárnap Donald Trump jogászai a Pennsylvaniában benyújtott perkeresetek egyikét visszavonták. Ez arra vonatkozott, hogy a helyi választási tisztségviselők egyes információk szerint törvényellenesen megakadályozták, hogy republikánus megfigyelők jelen lehessenek a szavazatszámlálásoknál.
Közben az elnök jogászcsapatához újabb sztárjogász csatlakozott: Sidney Powell volt szövetségi ügyész. Powell vasárnap a Fox televízió üzleti csatornájának adott interjújában kijelentette: arra készülnek, hogy – mint fogalmazott – „több tagállamban megfordítsuk a választási eredményeket”.
A jogásznő azt állította, elég bizonyíték áll rendelkezésre a választási csalásokról ahhoz, hogy széles körű bűnügyi vizsgálatot indíttassanak. A részleteket illetően azonban hozzátette: „nem kommentálom ezt mindaddig, amíg nincsenek kezemben a bizonyítékok”. Annyit azonban elmondott, hogy információi szerint azonosították azt az algoritmust, amelyet a szavazatszámlálásnál használtak, és amely állításuk szerint a Trumpra leadott voksokat „átfordította Biden javára”.
Sidney Powell emlékeztetett arra a vizsgálatra, amelyet 2019-ben Amy Klobuchar minnesotai, Elizabeth Warren massachusettsi és Ron Wyden oregoni demokrata párti szenátorok kezdeményeztek egyes választási szoftverek biztonságossága ügyében. Hangsúlyozta, hogy a demokrata párti politikusok akkor aggodalmaikat fejezték ki a választási rendszer megbízhatósága miatt.
Alan Dershowitz jogászprofesszor, az Egyesült Államok egyik sztárügyvédje szintén vasárnap egy televíziós interjújában azt fejtegette: Donald Trump és jogászai nem arra törekszenek, hogy a perek révén elérjék az elnökké választáshoz szükséges 270 elektori szavazat biztosítását. Céljuk Dershowitz szerint annak megakadályozása, hogy Joe Bidennek lehessen 270 elektori voksa.
A bonyodalmas, tagállami képviselőcsoportok szavazását, majd a szövetségi képviselőház szavazását követelő módszert a 19. században alkalmazták utoljára – mondta el Dershowitz.
Joe Biden munkatársai vasárnap televíziós interjúkban arra figyelmeztettek, hogy a békés hatalomátadás megkezdésének hiánya kockáztatja a koronavírus-járvány elleni küzdelem hatékonyságát és a készülő oltóanyagok forgalmazásával kapcsolatos előzetes tervezéseket. Ron Klain, akit Joe Biden leendő kabinetfőnökének nevezett meg, az NBC televízióban sürgette a Fehér Házat, hogy még a héten kezdje meg a hatalomátadási folyamatot.
MTI
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…