Zelenszkij puccstól tart, szökni akar, de az USA nem engedi

Afrika lakóinak csak a 6%-a van beoltva, a covid gyakorlatilag mégis eltűnt – a tudósok nem értik a jelenség okát

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Afrikában nagyon alacsony a koronavírus ellen beoltottak száma, ennek ellenére szinte alig találnak megbetegedéseket.  A mainstream média legfrissebb jelentései is elismerik, hogy a pandémia alapvetően nem létezik Afrikában, ami zavarba ejti azokat, akik úgy gondolják, hogy a védőoltások segítenek csak a betegség és a járvány felszámolásában.

Az Associated Press (AP) egyik cikke éppen azzal foglalkozik, hogy Zimbabwéban senki sem visel maszkot, senkit sem oltanak be, és ennek ellenére az élet a megszokott módon zajlik. Az emberek egymás közvetlen közelében pakolják ki az áruikat a helyi piacokon és a furcsa mód mégsem betegszik meg senki.

„A Covid-19 eltűnt” – jelentette ki egy Nyasha Ndou nevű férfi, aki azzal viccelődött az újságíróknak, hogy csak azért tart maszkot a nadrágjában, hogy azzal megvédje a zsebét. A férfi azt is elmondta, hogy nem emlékszik rá, mikor hallott utoljára covidos halálesetről. Az elmúlt héten Zimbabwéban mindössze 33 új „esetet” regisztráltak, de ezek többsége is valószínűsíthetően a forgalomban lévő hamis PCR-teszteknek köszönhető. Nagyon úgy tűnik, hogy a Fauci Flu eltűnt Zimbabwéből, injekciók nélkül is.

„Afrikának nincsenek meg a Covid-19 elleni küzdelemhez szükséges oltóanyagai és erőforrásai, mint például Európának vagy az Egyesült Államoknak, ennek ellenére úgy tűnik, hogy jobban teljesítenek” – mondta Wafaa El-Sadr, a Columbia Egyetem professzora. El-Sadr szerint érthetetlen, hogy azok az országok, ahol nem használnak vakcinát, járványügyi szempontból jobban teljesítenek, mint azok, ahol beoltják az embereket.

Afrika lakóinak jelenleg csak mintegy hat százaléka oltott, ennek ellenére a kontinens továbbra is a világ egyik legkevésbé érintett régiója a világjárványt tekintve.

Az egyik maláriakórház vezető kutatási tanácsadója szerint, a tapasztalatok azt mutatták, hogy azok az emberek, akik korábban malária fertőzésen estek át, gyakorlatilag védettek az Afrikában csak kínai vírusként emlegetett koronavírussal szemben.

Yahoo.com / NaturalNews.com / newstarget.com nyomán

Kiemelt kép: NaturalNews.com

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kapcsolódó:

Covid pandémia: Ezt jól megtervezték!

Egy Kínából elmenekült tudós leleplezései a Covid -19 katonai szerepéről

Ingyenesen elérhető magyar fejlesztésű gyógyszer a covid ellen

Okok, okozatok, következmények, összefüggések – 9/11, háttérhatalom, covid (4. rész)

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás