A New York Times szerint Orbán úgy kap német gazdasági segítséget, hogy épp lebontja a demokráciát
A lap szerint némely amerikai jobboldali politikus ugyanolyan rossz, mint Orbán.
Orbán Viktor lebontja a demokráciát, egyes amerikai politikusok is hozzá hasonlíthatók címmel tett közzé a New York Times egy véleménycikket Magyarországról. Paul Krugman, a Times szerzője erősen kritizálta Németországot, hogy nem hajlandó szembe szállni az autokráciával, szerinte Oroszországgal szemben gyenge válaszlépéseket tett, valamint azt is kritizálta, hogy
gazdasági segítséget nyújtanak Magyarországnak, miközben Orbán Viktor lebontja a demokráciát.
Szerinte az amerikai demokrácia is veszélyben van, mivel egyes jobboldali politikusok ugyanolyan rosszak, mint Orbán. Ron DeSantis Florida állam kormányzójára a cikk szerzője „floridai Orbánként” hivatkozott, bár megjegyezte, hogy
egy állam kormányzójának nincs akkora elnyomó ereje, mint egy szuverén nemzet vezetőjének.
A cikk szerzője az európai és amerikai etnonacionalisták összehasonlítása után megállapította, hogy az amerikai Republikánus Párt teljesen antidemokratikus lett, valamint a saját munkásosztálybeli támogatóik ellen dolgoznak.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…