The Times: Rossz vége lehet az európai egységre nézve a lengyel népszavazásnak
Uniós diplomaták arra figyelmeztetnek, a Brexit is hasonló referendummal indult.
Komoly csapást jelenthet az Európa Unió egységére nézve, ha Lengyelország népszavazást tart a migránskvótáról – írja a Times. A lap uniós forrásai szerint már most is nehéz egyhangú döntést hozni az unióban, ezt tetézi még, ha egyes kormányok utólag kihátrálnak egy-egy határozatból. Ilyen már történt Németország és Franciaország esetében is – tették hozzá. Ez azzal fenyeget, hogy
megbénulhat az unió döntéshozatali rendszere,
még akkor is, ha Magyarország és Lengyelország eleve elutasította a migránskvótát.
Az egyik diplomata arra is felhívta a figyelmet, hogy a Brexit is hasonló referendummal indult. Azt mondta, szerinte „nem kellene megint megkísérteni az ördögöt”. Az ellenzéki Polgári Platform szóvivője szerint a PiS-nek kell egy gumicsont, mert rosszul áll a közvélemény kutatásokban, és kifogyott az ötletekből. Így a népszavazás egy „csatakiáltás” lesz az őszi választások előtt.
Mandiner
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű












