Ukrajna formában: Hatalommal való visszaélés miatt nyomoznak az új védelmi miniszter ellen
Ukrajna frissen kinevezett védelmi minisztere, Rusztem Umerov ellen a helyi média szerint az ország korrupcióellenes hivatala folytat vizsgálatot, előző beosztásában elkövetett állítólagos bűncselekmények miatt.
Augusztus végén a Legfelsőbb Korrupcióellenes Bíróság (VAKS) állítólag utasította a Nemzeti Korrupcióellenes Hivatalt (NABU), hogy vizsgálja meg az Umerov és két mostani helyettese elleni panaszokat az Állami Vagyonalapban (FGIU), abban az ügynökségben, amelyet a hét elején történt katonai tárca átvétele előtt vezetett.
A hírt szerdán hozta nyilvánosságra a Comments.ua portál, amely azt állította, hogy birtokában van a bírósági határozat egy példányának. Az FGIU vezetőit azzal vádolták, hogy visszaéltek a hatalmukkal a Csentrenergóval, Ukrajna egyetlen állami tulajdonú áramtermelő vállalatával való kapcsolattartás során.
Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő frappánsan fogalmazott Zelenszkij problémamegoldásáról:
„kirúgta az egyik védelmi minisztert korrupció miatt, de nem indított vizsgálatot ellene, de legalább helyette egy olyan minisztert nevezett ki, aki ellen már korrupció miatt folyik a vizsgálat”.
Kiemelt képen: Rustem Umerov / © Dogukan Keskinkilic / Anadolu Ügynökség a Getty Images
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű












