75 milliárdos beruházást jelentett be Szijjártó Péter
Második európai gyárát is Magyarországon fogja felépíteni a koreai Doosan – jelentette be péntek délután Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter.
![Fotó: MTI](https://privatbankar.hu/i/9/5/b/0/0/9/1/e/8/3/5/f/a/a/e/0/5/8/a/e/foto-mti_lgc.jpg)
A miniszter megjegyezte, a Doosan első, 100 millió eurós hazai beruházásához 15 millió eurós támogatást adott a kormány. A mostani projekttel kapcsolatban, ha meglesz a megállapodás, azt be fogják jelenteni.
A koreai cég elektromos akkumulátorokhoz gyárt rézfóliákat, az már működő magyar gyár kapacitása 10 ezer tonna évente, a második gyár építésével ez 25 ezer tonnára emelkedik majd, tehát kontinentális értelemben az egyik legnagyobb rézfólia-gyártási kapacitás itt, Magyarországon jön létre – közölte a miniszter.
Megjegyezte: a beruházást egy nagy nemzetközi versenyben nyerte el hazánk, amit a kormányzati támogatással és a vállalat eddigi magyarországi tapasztalatai nyomán sikerült elérni. Az új gyárral Szijjártó szerint tovább erősödik a hazai autóipar, mely az összipari kibocsátás 30 százalékát adja ma és 90 százalék feletti exporthányaddal működik.
Szijjártó Péter kitért arra is, hogy mivel koreai beruházásról beszélünk, ez a keleti nyitás politikájának eredménye is. Ennek sikerét bizonyítja, hogy tavaly volt az első olyan év, hogy keleti ország hozta a legtöbb beruházást Magyarországra. Koreai cégekhez kapcsolódik ugyanis a beruházások több mint 50 százaléka, és az új munkahelyek mintegy 30 százaléka köszönhető nekik.
Privátbankár
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…