Zelenszkij demokráciája: Ukrajnában körbezárt a rendőrség egy kolostort, az apácákat akarják elűzni (+videó)
Akárcsak a Harmadik Birodalomban: Az orosz külügyminisztérium szóvivője, Maria Zaharova Kijev neonáci jellegének felháborító megnyilvánulásának nevezte, hogy az ukrán rendőrség körbezárta a ternopoli egyházmegye ortodox kolostorát.
Maria Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője ezt felháborítónak nevezte – a kijevi kormányt pedig nácinak. Telegramján Zakharova azt írta:
“A médiajelentések szerint a kijevi rezsim rendőrsége kordonnal zárta le a ternopoli egyházmegyében lévő Szent Epifánia zárdát, hogy bezárja azt és kiutasítsa az apácákat.
Ezek a felháborító akciók ismét világosan megmutatják, hogy Ukrajnában ma egy nagyon is valós neonáci rezsim működik, amelynek fasiszta vezetése, aki a Harmadik Birodalomból hozott “példaképeik” nyomdokain jár”.
A TASZSZ hírügynökség szerint a kolostor 32 éve áll ezen a helyen, és a legutóbbi bérleti szerződést a Kremenyec-Pocsajev Állami Történeti-Építészeti Parkkal 2018-ban írták alá öt évre. Írja a TASZSZ:
“A dokumentum 2023. szeptember 3-án járt le, és a kolostor már augusztus 1-jén megkereste a kulturális minisztériumot a bérleti szerződés öt évvel történő meghosszabbítása érdekében, de nem érkezett válasz. Az ukrán ortodox egyház nyilatkozatában azt is kérte, hogy az intézményt ne lakoltassák ki, amíg nem tárgyalják újra a bérleti szerződést, aminek a meghosszabbításáért a rendház mindent megtett”.
EZEK AZTÁN A BÁTOR HAZAFIK.AZ APÁCÁKKAL TALÁN KŐNNYEB MINT A FRONTON.