KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

WSJ: Oroszország új piacokat talált és minden eddiginél nagyobb olajbevételhez jutott

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A világ néhány legnagyobb gazdaságának növekvő olajkereslete hozzájárult ahhoz, hogy Oroszország majdnem annyi nyersolajat exportáljon, mint az ukrajnai konfliktus és az azt követő nyugati szankciók előtt – jelentette hétfőn a Wall Street Journal (WSJ).

Ráadásul az emelkedő globális nyersolajárak, amelyek jelenleg hordónként 100 dollár körül mozognak, az egekbe repítették Oroszország olajbevételeit.

“Oroszország úszik a pénzben” – mondta a lapnak Elina Ribakova, a Nemzetközi Pénzügyi Intézet helyettes vezető közgazdásza, hozzátéve, hogy az ország idén júliusig 97 milliárd dollárt keresett olaj- és gázeladásokból, ebből közel 74 milliárd dollár a nyersolaj értékesítéséből származott.

A Nemzetközi Energiaügynökség adatai szerint Oroszország csak júliusban naponta 7,4 millió hordó nyersolajat és olyan termékeket, mint a dízel és a benzin, pumpált a világpiacra. Ez a szám az év eleje óta csak mintegy 600 000 hordóval csökkent naponta.

Az orosz energiaexport fellendült, mivel az országnak sikerült “új vevőket, új fizetési módokat, új kereskedőket és az export finanszírozásának új módjait” találnia – írja a média olajkereskedőkre, korábbi orosz ipari vezetőkre és hajózási tisztviselőkre hivatkozva.

“Eljött a felismerés, hogy a világnak olajra van szüksége, és senki sem elég bátor ahhoz, hogy napi 7,5 millió hordó orosz olajat és olajterméket embargóval sújtson” – mondta Szergej Vakulenko elemző és volt orosz energetikai vezető.

Amint a nyugati vásárlók és csendes-óceáni szövetségeseik úgy döntöttek, hogy csökkentik az orosz olaj importját, a mennyiségek nagy részét Ázsiába és a Közel-Keletre irányították át, ahol az országok úgy döntöttek, hogy nem foglalnak állást az orosz-ukrán konfliktusban.

Az indiai vállalatok a szinte nulla orosz olajimportról közel napi egymillió hordóra emelkedtek. Az állami tulajdonban lévő Indian Oil szerződést kötött a Rosznyeftel, hogy 2028-ig leköti a szállításokat.

Ez is érdekelheti:  NAÜ: Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atomfegyvert fejlesztene

“Az orosz olaj új utat fog találni Indiába, Kínába és más piacokra” – mondta Jevgenyij Gribov, a Lukoil PJSC egy korábbi vezetője, akit a média idézett.

Orosz Hírek

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük