KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Washington keze lehet a koszovói konfliktus kiélezésében az oroszok szerint

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Szerbiának csatlakoznia kellene Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetéhez, BRICS-hez és Sanghaji Együttműködési Szervezethez, javasolta egy orosz professzor.

„A Nyugat mindent megtesz azért, hogy felforrósítsa a koszovói helyzetet – mondta Alekszandr Guszev professzor, a politikatudományok doktora a RIA Novosztyinak. A professzor a napokban történt koszovói zavarágsokról beszélt a hírügynökségnek, amelyek szerinte azért robbantak ki, mert Washington azokkal próbálja befolyásolni Belgrádot.
A professzor elmondta, hogy Alekszandr Vucsics, szerb elnöknek „nyilvánosan be kell jelentenie” hogy kezdeményezni csatlakozását az Oroszország által vezetett Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetéhez (CSTO).

 

Guszev szerint a Nyugatnak fontosak az eszkalálódó konfliktusok, és

„ha most egy újabb konfliktus robban ki a Balkánon az nagyon jó az amerikaiaknak”

– fogalmazott. A professzor azt is megjegyezte, hogy Moszkva néhány évvel korábban már javasolta a belgrádi vezetés számára, hogy csatlakozzanak a CSTO-hoz, BRICS-hez és Sanghaji Együttműködési Szervezethez (SCO) is.

Mandiner

Kiemelt kép: Eren Beksac / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Ez is érdekelheti:  Őrizetbe vettek egy lengyel férfi, aki az oroszoknak segített volna likvidálni Zelenszkijt

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük