Van egy kis gond: Erdélyben is megjelent a koronavírus új, brit törzse

Van egy kis gond: Erdélyben is megjelent a koronavírus új, brit törzse

Két kolozsvári mintában is kimutatták a kórokozó új mutációjának jelenlétét.

Tíz újabb betegnél mutatták ki a koronavírus új, Nagy-Britanniából származó mutációját, két minta ráadásul kolozsvári páciensektől származik.

A Stiridecluj.ro információi szerint egy Kovászna és egy Szilágy megyei érintettről van szó, akik jelenleg Kolozsváron élnek.

Hirdetés

A többi 8 esetből 6 bukaresti 2 pedig Vâlcea megyei.

A MedLife laboratóriumában az utóbbi időszakban az ország 7 régiójában gyűjtött 79 mintát szekvenáltak, hogy kiderítsék, közülük hány megbetegedést okozott az egyre aggasztóbb új törzs. Körülbelül egy hónappal ezelőtt másik 60 mintát vizsgáltak meg, akkor egyetlen esetben sem mutatták ki a brit törzset. Most viszont 79-ből 10 esetben is, ami azt jelenti, hogy az új törzs prevalenciája (előfordulási gyakorisága) 12,6%, ez pedig Dumitru Jardan, a mintákat ellenőrző biológuscsoport vezetője szerint egyrészt bizonyíték arra, hogy ez a változat sokkal fertőzőbb, mint az eredeti, másrészt – de éppen ebből adódóan – ha ez így megy tovább, hamarosan ez lehet a domináns törzs Romániában is, mint ahogy az már több országban megtörtént.

Ez egyáltalán nem jó hír, hiszen ahogy Virgil Musta temesvári epidemiológus már felhívta rá a figyelmet, ha az új változat eléri az országban a közösségi terjedés szintjét (magyarul kábé: ha jó sok eset lesz belőle), akkor további megszorításokra számíthatunk, pedig azokra aztán egyáltalán nincs igény.

Az országban eddig összesen 18 esetben igazolták, hogy a brit törzs fertőzött, azonban ez alighanem csak a jéghegy csúcsa – erről itt írtunk részletesebben.

Főtér.ro

Facebook hozzászólások


Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Sztálin bal kezén - avagy A visszarajzolódni látszó sztálini abszolutizmus
Sztálin bal kezén – avagy A visszarajzolódni látszó sztálini abszolutizmus

ORIGO: Bemutatjuk Gyurcsány Ferenc egyik legzavarosabb múltú polgármesterét
ORIGO: Bemutatjuk Gyurcsány Ferenc egyik legzavarosabb múltú polgármesterét

Az orosz elnöki szóvivő szerint nincs napirenden a Donbassz befogadása Oroszországba
Az orosz elnöki szóvivő szerint nincs napirenden a Donbassz befogadása Oroszországba

Close