Elemző levél amerikai barátaimhoz

Elemző levél amerikai barátaimhoz

Kedves barátaim,

forrong Amerika és Ti mégis hallgattok! Megértelek benneteket! Egy belgiumi születésű magyar azt kérte egyik ismerősömtől, hogy ne küldjön neki politikai véleményt tartalmazó emailt Magyarországról, mert fél a megtorlásoktól. Ez lenne a „nyugati szabadság” jelene és jövője.? No nem! Ez már nekem, a régi Európa és a régi Amerika őszinte barátjának és hívének a tűrőképességét is meghaladja.

Több évvel ezelőtt azt írtam az egyik hazai és nyugati barátomnak, hogy a Szovjetunió a mi profi ismereteink szerint nem megszűnt, hanem nyugatra költözött a gazdáihoz. Amikor egy magyar származású amerikai vállalkozóhoz került valamilyen csatornán keresztül ez a figyelmeztetésem, akkor ez az üzletember küldött nekem egy emailt, amelyben azt írta, hogy amikor az amerikai középosztálybeli vállalkozó barátaival megismertette az elemzésemet, akkor azok az én figyelmeztetésemet lehetetlen fordulatnak vélték. Aztán 1-2 év múlva közölték vele, hogy bekövetkezett az a mindennapi életükben is, amit Dr. Nagy előre jelzett! Ebből az következik, hogy sok évvel ezelőtt a „mélyállam” emberei már megkezdték az amerikai demokrácia tudatos ellehetetlenítését azzal, hogy a gazdasági hatalom meghatározó birtokosaikként maguk alá gyűrték egy kedvező pillanatban az állami köztisztségek viselőit, majd az államok Elnökeit is.

Trump elnök úr az USA élén számos kérdésben már a „mélyállam„ foglya volt. 2020-ra eljutott odáig, hogy Amerika elnökének lenni majdnem, hogy szégyen, mivel eszköztelenül vergődött az aljasabbnál-aljasabb politikai és egyéb agresszív támadások tengerében. Ráadásul a neki alárendelt amerikai állami adminisztráció támogatása és kiállása nélkül. Ugyanaz történt Amerikában, mint a kommunista érában a közép – és kelet európai államokban. Miután földönfutó értelmiséggé egyetlen amerikai közalkalmazott sem akart válni, így aztán – döntőrészében – inkább behódolt az un. „mélyállamnak„ Eljött az a pillanat Amerika történelmében is, hogy mindenki fél mindenkitől. Aki nem állt be a sorba, nagyon hamar az utcán találhatta magát. A közelmúlt amerikai eseményei mindezt többszörösen meg is erősítették.

Mi magyar értelmiségiek naprakészen követjük az Amerikában történteket. Az amerikai kongresszus egyik „politikai csontváza”, egy üvöltöző és agresszív öreg hölgy, következmények nélkül világgá ordíthatta azt a törvénytelen követelését is, hogy az amerikai állami közbeszerzésekből a D. Trump elnökhöz köthető cégeket ki kell zárni. Ez lenne az amerikai „jogállam” új modellje? A gazdasági terror uralma a szabad verseny hazájában? Mi ez, ha nem maga a közbeszerzéseket is felülíró gazdasági kirekesztés intézményesített modellje?!!!! Ez már a kristálytiszta kommunizmus és sztálinizmus, a maffia állam új modellje? A mi szeretett régi Amerikánk a Szovjetunió felszámolása után immár az amerikai marxisták és leninisták, a „Piszkos Fredek„ kezébe került? Nagy baj lesz még ebből.

Trump elnök úr önfeláldozó hazafias kitartással próbálta ezt a beágyazott közellenséget megtestesítőújkeletűgazdasági túlhatalmat J.F. Kennedy módjára legalább a politika és a pénzkibocsátás területéről kiszorítani. Ez a szándéka nem járhatott azonban valóságos politikai sikerrel, mert a „mélyállam” „guruló„ dollárjaival már sok évvel ezelőtt semlegesítette a politikai hatalom fontos tisztségviselőit, a regnáló elnökök tényleges hátországát is. Közismert, hogy csak az kerülhetett már tartósan közhatalmi funkcióba, aki nekik titkon „hűségesküt„ tett. Így aztán D. Trump elnök úrnak, a renitens elnöknek az elárulói – amint neki ártani lehetett – azonnal színre léptek a tetteikkel és a hallgatásaikkal egyetemben. Itt idéznem kell Kossuth Lajos híres mondatát, amely mára már az amerikai valóságnak is a része lett:

„Isten óvja meg Európát a guruló rubelektől és az orosz túlhatalomtól„.

Nem kell mást tenni Amerika esetében, mint a rubelt kicserélni dollárra, az oroszt meg amerikaira. Szerencsére még létezik legalább a reményt életben tartó, ide illő magyar közmondás igazsága is, miszerint „Jegenyefák, jegenyefák, nem nőnek az égig…”!!!

Kedves barátaink,

nem biztos, hogy a fentiek ellenére osztjátok azt a véleményemet vagy tanácsomat, hogy én a helyetekben nem várnám meg azt a pillanatot, amikortól a mi egykor szeretett és imádott Amerikánk a Sztálin/Rákosi féle „átnevelő táborok” mintájára nálatok is gyökeret vernek. Rengetek európai vállalkozó telepszik le évek óta véglegesen Magyarországon, mert nyugalomban és biztonságban akar élni.

Ők úgy látják, hogy amit egy világhatalom megválasztott elnökével az amerikai marxista-leninista klán, a „mélyállam” törvényi következmények nélkül megtehetett a közelmúltban a világ szeme láttára, az ám az igazi lázadás /!/ az alapító atyák Amerikájával szemben, nem pedig az erre válaszoló utcai demonstrációk! Ez a minden emberi morált és politikai kultúrát felrúgó, és nélkülöző amerikai téboly nálunk egykor 1956-hoz vezetett!  Ma – a globalizáció világában – ez akár egy pusztító világháború előkészítését is jelentheti, ami katasztrófához vezethet. Arról a mosdatlan és a hatalomban levő elnökkel szembeni használt útszéli hangról és azt kísérő jellemgyilkosságokról és köpködésekről már szót ejteni is ízléstelen. Az már a KGB és a magyar ÁVH aljas tetteire emlékeztet bennünket.

Ki kell mondanunk azt is, hogy Amerika mai értelmiségével mi nem vagyunk egy súlycsoportban. Mi ugyanis a saját bőrünkön és nem pedig mások elbeszélésein keresztül tapasztalhattuk meg, hogy hogyan is működött a marxizmus-leninizmus és a társizmusa, a kommunisták által uralt régiókban a nép és nemzet ellen. Sztálin magyarországi hóhéra Rákosi Mátyás, alaposan megismertetett bennünket a módszereikről, így például a pár kg. disznózsírt „felhalmozó” családos alföldi magyar parasztok felakasztásáig bezáróan. Ha valakik, akkor mi, volt 1956-os egyetemista magyar értelmiségiek a rejtett politikai szándékok felismerésében valóságos politikai profikká váltunk. Bennünket nem lehet megvezetni, „álságos és ál-jogállami” maszlagokkal, mint például a „súlyok és ellensúlyok„ jogásziatlan ideológiai trükkjeivel és céljaival. Ezek a műveletlen piaci kofák vezérszavai és nem pedig egy történelmi civilizált országéi. A mi több, mint ezeréves alkotmánnyal rendelkező ősi országunk jogállamiságának a valóságos vezérszavai: Az Igazságos Törvény, az Erkölcs és a Méltányosság együttes uralma volt és az marad a jövőben is.

Mi egy sokezer éves ősi nemzet alkotmányos gondolkodásának letéteményesei és folytatói voltunk, vagyunk és maradunk! Mi nem tesszük magunkévá az ideológiai terroristák öncélú és erőszakos csoportérdekeit. Az ő céljaiknak semmi köze a jogállamisághoz. Vezérszavaiknak igazi rejtett célja az, hogy nekik – a ”mélyállam” urainak – ott kell lenniük nevesítetlenül is a közhatalomban hivatásos lázítókként, ha akarják azt a választók, ha nem. Még közérthetőbben: az ő „ellensúlyuk„ nélkül tilos a világban egy szuverén államot létrehozni és működtetni – nélkülük. A választók akarata nem számít!

Mit is mondott a mi Balatonunkon, a magyar beltenger partján 1977-ben boldogan sütkérező és nyaraló Joe Biden szenátor, az USA mai elnöke fiatalemberként a kísérőinek: „Minden lényeges és értékes dolog – eredetileg – Budapestről ered”. Úgy véljük, hogy Joe Biden szenátor úrnak ezt a valóságot pontosan tükröző mondatát akkor sem szabad elfelejtenie, amikor 2021. január 10. után az amerikai politikai hatalom képviselőivel, a Capitoliumban szembe találja majd magát az 1956-ban egy félelmetes budapesti börtönből kiszabadított Szamosszegi Bodó Sándor magyar „vidéki fiú„ falon függő történelmi festményeivel és az amerikai hadtörténelem győzedelmes csatáit eldöntő magyar huszárok emlékeivel. És akkor majd elgondolkozhatnak azon is, hogy egy 100 évvel ezelőtt 1920-ban Trianonban erőszakkal feldarabolt, sokezer éves ősi magyar nemzet fiait szabad-e megfenyegetni és kioktatni arról, hogy mi jó nekik és mi nem. Azt pedig mi és nem pedig Amerika fogja eldönti helyettünk! Elég volt a szovjetek ránk telepített uralmából. Stop! Nincs tovább!

A történelmi igazság érvényesülése érdekében – az utókor figyelmébe ajánljuk azt a tényt is, hogy 2017.július 10-én az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője David J. Kostelencik úr nem merte átvenni a kézbesítéssel megbízott Magyar Postától Dr. Nagy Lászlónak „Tűzvonalban a Szent László civil diplomácia … A közelmúlt elhallgatott háttéreseményei„ című számos fontos amerikai adatot is tartalmazó politikai memoár kötetének a tiszteletpéldányát, ami már jelezte, hogy az államokban zajló és a követségekre is kiterjedő politikai harc minden közszolgálatban levő tisztviselőt fenyegető, egzisztenciális következményeit.

Végezetül záró üzenetként ráirányítjuk minden amerikai honatya és magyar barátunk figyelmét e memoár kötet 98-99, 236 és a 237. oldalaira, hogy Joe Biden szenátor 1977 évi kijelentésének a hitelességét néhány dokumentummal meg is erősítsük. Biztosak vagyunk abban is hogy megrázó érzést kelt  majd – még az ellenségeinkben is – az a tény, hogy  a Trianonban feldarabolt, 1956-ban pedig Amerika által cserben hagyott és elárult magyar nemzet segítette egykor karddal és vérrel is a függetlenséghez /18.század/ és a végső szabadsághoz /19.század/  az amerikai népet és nemzetet, hogy aztán e nagyhatalommá vált fiatal Amerika a saját dicsőségét a maga legfőbb szentélyében a Capitoliumban egy budapesti politikai börtönből 1956-ban kiszabadított fiatal  magyar ”vidéki fiú” történelmi festményeivel reprezentáltassa magát ország-világ előtt.

/Melléklet / Ehhez nincs mit hozzátennünk.

KERESZT A HŰSÉGÜNK – KARD A BECSÜLETÜNK
Crux est fidelitas nostra – Gladius est integritás nostra.

Honfitársi szeretettel és barátsággal üdvözöl benneteket:

Dr. Nagy László sk.
Szent László lovag.
Magyar Királyi Szent László Lovagrend
Rendi kormányzója

Budapest 2021. január 29.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Facebook hozzászólások


Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Van egy kis gond: Erdélyben is megjelent a koronavírus új, brit törzse
Van egy kis gond: Erdélyben is megjelent a koronavírus új, brit törzse

Sztálin bal kezén - avagy A visszarajzolódni látszó sztálini abszolutizmus
Sztálin bal kezén – avagy A visszarajzolódni látszó sztálini abszolutizmus

ORIGO: Bemutatjuk Gyurcsány Ferenc egyik legzavarosabb múltú polgármesterét
ORIGO: Bemutatjuk Gyurcsány Ferenc egyik legzavarosabb múltú polgármesterét

Close