Ukrán védelmi miniszter: Ukrajna „gyakorlatilag” már NATO-tag
Ukrajna „gyakorlatilag” már NATO-tag, még ha jogilag nem is tekinthető az atlanti szövetség tagjának – mondta pénteken az ukrán védelmi miniszter.
Olekszij Reznyikov a BBC brit közszolgálati médiatársaságnak adott interjúban úgy fogalmazott: Ukrajnát „de facto” NATO-taggá teszti az, hogy megvan az ennek megfelelő fegyverzete, és e fegyvereket használni is tudja.
Reznyikov közölte: nem hiszi, hogy e kijelentése ellentmondásos lenne, hiszen amit mondott, „az a tényszerű igazság”.
Hozzátette: meggyőződése, hogy Ukrajna a közeljövőben jogilag is a NATO tagja lesz.
Az ukrán védelmi miniszter szerint a Donyeck megyei Szoledar városában kialakult helyzet „nagyon nehéz, de ellenőrzés alatt áll”.
Az orosz védelmi minisztérium pénteken bejelentette, hogy előző este befejeződött a sikeres támadó műveletek folytatása szempontjából fontos település „felszabadítása”.
Az ukrán védelmi miniszter a pénteki BBC-interjúban azt mondta: a Wagner nevű orosz zsoldosmilícia több egymást követő hullámban támadta várost, és ez sok halálos áldozattal járt.
Olekszij Reznyikov szerint a Wagner-csoport alapítója, Jevgenyij Prigozsin gazdasági hasznot remél a város elfoglalásától, tekintettel arra, hogy ebben a térségben vannak Európa legnagyobb sóbányái.
Reznyikov szerint Prigozsinnak valamiféle bizonyítékot is fel kell mutatnia annak az állításának az alátámasztására, hogy a Wagner-milícia jobb, mint a reguláris orosz hadsereg.
Az ukrán védelmi miniszter szerint a háborúban „naponta hozzávetőleg 500-600 orosz katona hal meg, az ukrán emberveszteség ennek a tizede”.
Reznyikov egyenes utalást tett arra, hogy tavasszal a hadműveletek kiújulásával számol, kijelentve: a tavasz a legjobb időszak mindegyik oldalon „a lendület felfrissítésére”. „Úgy tudjuk, hogy (az oroszok) addigra készen állnak az indulásra, és nyilvánvalóan nekünk is készen kell állnunk” – fogalmazott.
A BBC hangsúlyozta ugyanakkor: az ukrán miniszter nem ismételte meg azt az állítását, hogy Oroszország újabb offenzívát indíthat Fehéroroszország területéről. A brit médiatársaság kiemeli, hogy ezt a kijelentést az ukrán katonai hírszerzés vezetője is elvetette.
Reznyikov szerint az ukrajnai energiaipari infrastruktúra elleni orosz támadások nyomán csökkent az orosz fegyveres erők rakétaállománya, anélkül, hogy e támadások bármilyen eredménnyel jártak volna.
Az ukrán védelmi miniszter szerint kifogyóban vannak az orosz rakétakészletek.
Reznyikov kijelentette: meggyőződése, hogy Ukrajna harckocsikat, harci repülőgépeket és 300 kilométerre lévő célpontok támadására is alkalmas nagy hatótávolságú fegyverzetet kap, mivel Nyugaton „változóban vannak a dolgok”.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…