Nagy László, 2006-os hős, a gyurcsányi terror áldozatának temetése az igazságtétel fogadalmával
A NJSZ megbízásából Bella Árpád által készített videós összefoglaló tudósítás a temetésről, amely a 2006 őszi terror archív felvételeit is felidézi.
A temetésről és az aznap esti gyász rendezvényről a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ezt a közleményt adta ki.
Laci halála és temetése megkerülhetetlenül fősodratúvá tette a 2006 őszi állami terror felelőseinek beteljesítésre váró felelősségre vonását, de egyúttal a gyurcsányi koncepciós terrorvádas Budaházy-Hunnia eljárás teljes körű kegyelmi rendezésének ügyét is. Mindkét követelést a temetés kapcsán megszólaló közszereplők hangsúlyosan fogalmazták meg.
2023. január 11-én legalább háromszázan kísértük utolsó útjára az újpesti Megyeri úti temetőben Nagy Lacit, a 2006 őszi rendőrterror miatt bal szemének világát elvesztett tavaly december 6-án elhunyt áldozatát. Méltó, emelkedett és erős igazságtétel üzenetű, de szomorú alkalom volt, amelyet átitatott az igazságtétel iránti akarat. Rokonai, tisztelői, neves közéleti szereplők mellett számos 2006-os áldozat, bajtárs is eljött leróni kegyeletét.
Egy rendkívül tisztességes és törhetetlen hitű, igaz szívű magyart vesztettünk el személyében, aki egyúttal a 2006 őszi gyurcsányi terror felelőseinek elszámoltatását teljes erkölcsi alappal kérlelhetetlenül követelő élő lelkiismerete volt a nemzetünknek. A 2006-os hőst méltán látjuk benne, mert ő hős volt és marad mindörökre.
fj. Hegedűs Loránt, dr. Gaudi-Nagy Tamás és Gonda László gyászbeszédekben idézték fel Laci emlékét, csupaszív személyét és a gyalázatot, ami vele tettek és amelynek a terhét tovább már nem tudta teste hordozni. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ebben a közleményben emlékezett meg Laciról.
Lacit nemcsak áldozatnak, hanem nemzeti jogvédő bajtársnak is tekintettük mindig, mert rendíthetetlenül állt ki mindenkor azért, hogy az állami terror véres kezű bűnösei elnyerjék büntetésüket, nem volt hajlandó beletörődni abba, hogy az őt és sok száz más hazafit meggyalázók megússzák. Ezért számtalanszor tett tanúságtételt a vele történt borzalomról velünk együtt. Legutóbb a Nemzeti Jogvédő Szolgálat kezdeményezésére a CÖF-CÖKA megbízásából a Nemzeti Filmkészítők Egyesülete által készített (rendező: Budaházy György), „2006: A terror napjai” c. filmsorozat 7. részében és Skrabski Fruzsina Áldozatok 2006 c. dokumentumfilmjében tett megrendítő vallomást.
Bognár Tibor videós tudósítása a temetésről a gyászbeszédek teljes felvételével:
Addig nem nyugodhatunk, amíg meg nem valósítjuk Laci végakaratának is tekinthető célokat: a 2006 őszi állami terror felelőseinek megbüntetését, hatalomba visszatérésük megakadályozását és a Budaházyék elleni gyurcsányi koncepciós bosszú-eljárás meghurcoltjainak (a tavaly decemberi hét vádlottnak megadott köztársasági elnöki kegyelem okán tíz hazafi) mentesítését.
Gőbl Györggyel, a Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete vezetőjével helyeztük el a Nemzeti Jogvédő Szolgálat koszorúját Laci ravatalánál, de mellettünk még sokan, többek között dr. Tarnai Richárd Pest vármegye főispánja, Wintermantel Zsolt, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője, és a Mi Hazánk Mozgalom delegációja is koszorúval rótta le kegyeletét, rengetegen pedig virággal tisztelegtek Laci emléke előtt.
A Budaházy Bizottság az Igazságtételért civil társaságnak a gyászbeszédeket elmondó tagjai mellett több más tagja is (Kondor Katalin, Budaházy Edda, Skrabski Fruzsina) elkísérte Nagy Lacit utolsó útjára.
A temetés napján este tartott gyász-megemlékezésen a Hazatérés Templománál megkoszorúzta dr. Gaudi-Nagy Tamás a 2006 őszi áldozatok emléktábláját dr. Gulyás Gergely kancellária miniszterrel együtt, és többekkel együtt gyertyát gyújtottunk Nagy László emlékére.
Ezen a búcsúztatáson felszólalt dr. Schiffer András ügyvéd, Révész Máriusz országgyűlési képviselő, Balog Zoltán református püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, Skrabksi Fruzsina filmrendező, ifj. Hegedűs Loránt református tiszteletes és jómagam. Laciról való személyes hangú megemlékezésekben mindannyian kemény szavakkal ítéltük el a 2006 őszi állami terrort és a felelősségre vonás beteljesítését szorgalmaztuk.
Az erről a gyászeseményről készített felvétel:
További fontosabb tudósítások a temetésről:
https://magyarnemzet.hu/belfold/2023/01/eltemettek-a-gyurcsany-terror-aldozatat
https://magyarjelen.hu/eltemettek-nagy-laszlot-a-2006-os-rendorterror-aldozatat-video/
Köszönet mindazoknak, akik részt vettek a gyász események szervezésében, kegyeletüket lerótták Nagy Laci előtt és tudósítottak.
Kedves Laci ! Isten adjon Neked örök nyugalmat !
Babits Mihály soraival búcsúzunk Tőled:
„Erős igazsággal az erőszak ellen: így élj, s nem kell félned, veled már az Isten.”
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…