Befejezettnek nyilvánította Szoledar bevételét az orosz védelmi tárca
Csütörtök este befejeződött a sikeres támadó műveletek folytatása szempontjából fontos Szoledar város „felszabadítása” – közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
A tárca szóvivője, Igor Konasenkov altábornagy szerint a város elfoglalását a légierőnek, valamint a rakéta- és tüzérségi csapatoknak az erődítményekre és az utánpótlási vonalakra mért tűzcsapásai tették lehetővé, valamint az, hogy az orosz légideszant-alakulatok egy másik irányból rejtett manővert hajtottak végre, és az uralkodó magaslatokat megszállva északról és délről blokkolták a várost.
A beszámoló szerint a város elfoglalása közben három ukrán harci repülőgépet és egy helikoptert lőttek le, a légvédelem pedig elfogott tíz, az orosz erők által elfoglalt állásokra HIMARS, Vilha és Uragan sorozatvetőkből kilőtt rakétát. Az elektronikus hadviselés eszközei elfojtották az ukrán irányítás rendszerét és megakadályozták a drónok bevetését.
A szóvivő szerint az orosz hadsereg intézkedéseinek összessége biztosította a rohamosztagok – korábbi tájékoztatás szerint a Wagner zsoldoscsoport – sikeres támadását. Mint mondta, csak az elmúlt három nap folyamán több mint hétszáz ukrán katonát és több mint háromszáz egységnyi fegyverzetet semmisítettek meg Szoledar közelében.
Konasenkov rámutatott: Szoledar elfoglalása nyomán lehetővé válik, hogy elvágják a tőle délnyugatra fekvő Artemivszk (Bahmut) városban állomásozó ukrán csapatok utánpótlási útvonalait, majd körülzárják ezeket az erőket.
Szoledar orosz ellenőrzés alá vételét a hét elején jelentette be Jevgenyij Prigozsin, a Wagner csoport vezetője. Az orosz védelmi minisztérium később közölte, hogy légideszantcsapatok északról és délről blokád alá vették a várost.
A háború előtt mintegy 10 ezres lakosú Szoledar orosz katonai elemzők szerint stratégiai jelentőségű Kijev számára, mivel a város az Artemivszk-Sziverszk erődítményvonal közepén fekszik.
Az Artemivszk (Bahmut) körül kialakult helyzettel kapcsolatban orosz oldalon egymásnak ellentmondó állítások hangzottak el pénteken. Először Igor Kimakovszkij, az Ukrajnától elcsatolt Donyecki Népköztársaság (DNK) megbízott vezetőjének tanácsadója a Pervij Kanal állami tévécsatornán bejelentette, hogy Artemivszket műveleti szempontból bekerítették az orosz fegyveres erők, és a városért, valamint Kraszna Horáért, Klescsejivkáért és Paraskivjivkáért harcok folynak, hogy tüzérségi ellenőrzés alá vonják a Csasziv jar-Artemivszk utat.
A Helyi Háborúk és Katonai Konfliktusok Veteránjainak Védelmi Ligáját vezető Andrej Trosev azonban korainak nyilvánította a bejelentést.
„Jelenleg szó sincs Artemivszk bekerítéséről. Ha majd bekerítettük, tudatni fogjuk önökkel. Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy Artemivszkben senki más sincs, csak a Wagner katonai magánvállalat. Ezért egyes DNR-vezetők elbeszélései arról, miszerint Artemivszk bekerítés alatt áll, nem mások, mint az oroszok félrevezetése”
– közölte Trosev Prigozsin Telegram-csatornáján.
Konasenkov a pénteki hadijelentést ismertetve azt mondta, hogy az ukrán fegyveres erők az elmúlt nap folyamán Kupjanszk felé haladva „mintegy húsz katonát”, három páncélozott harcjárművet és három egyéb járművet, Liman irányában több mint negyven halottat és sebesültet, négy páncélozott személyszállító járművet és három kisteherautót, a donyecki régió déli részén pedig több mint húsz katonát, két páncélozott harcjárművet és két egyéb járművet veszítettek.
Az orosz harcászati repülőgépek, valamint rakéta- és tüzérségi erők a nap folyamán a jelentés szerint 105 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulásra, valamint 117 tüzérségi egységre mértek csapást, megsemmisítve egyebek között négy rakéta- és tüzérségi lőszerraktárt, egy fegyvert és hadfelszerelést tároló hangárt, egy Uragan és két Grad sorozatvetőt, egy 2C1 Gvozgyika és három 2C3 Akacija önjáró tarackot, valamint három D-20-as löveget. Az orosz légvédelem lelőtt három ukrán drónt.
Az orosz védelmi minisztérium összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 372 repülőgépet, 200 helikoptert, 2876 drónt, 400 légvédelmi rakétarendszert, 7495 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 982 sorozatvetőt, 3820 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 8027 speciális katonai járművet veszítettek.
Az orosz ellenőrzés alá került területek több településéről, köztük Donyeckből jelentettek pénteken ukrán tüzérségi támadást a helyi hatóságok.
Kiemelt kép: Orosz katona az aknavető-legénységből, Oroszország ukrajnai hadművelete során, © Sputnik/Konstantin Mihalchevski
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…