Újabb nemzetnek ment el az esze: legális lett a homoszexuális „házasság” Svájcban
Sőt a parlament azt is engedélyezte, hogy a leszbikus párok spermaadományt vegyenek igénybe mesterséges megtermékenyítés céljából.
A svájci parlament csütörtökön 132 igen, 52 nem és 13 tartózkodás mellett törvényesítette a homoszexuális „házasságot”, valamint engedélyezte, hogy a leszbikus párok spermaadományt vegyenek igénybe mesterséges megtermékenyítés céljából. A javaslatot mindössze a konzervatív Svájci Néppárt, valamint néhány egyéni képviselő utasította el.
A Svájcban élő azonos neműek számára eddig a bejegyzett élettársi viszony létesítésére volt lehetőség.
A közvélemény-kutatások eredménye lesújtó, a svájciak többsége támogatja a homoszexuálisok egybekelését. Februárban népszavazást is tartottak az országban, amelyen a „nemi alapú diszkrimináció tilalma” mellett döntöttek.
(Euronews nyomán Horváth Tamás 888.hu)
One thought on “Újabb nemzetnek ment el az esze: legális lett a homoszexuális „házasság” Svájcban”
Vélemény, hozzászólás?
Legfrissebb anyagaink:
Liverpooli gyalázat: lengyel anyát bilincseltek meg a brit utcán, mert meg akarta védeni a gyermekét a rendőri önkénytől
Ruff Bálinték folytatják a politikai leszámolást, de nagyon benézték: a prémium díjak nem weboldal-üzemeltetésre, hanem stratégiai kommunikációra és 24 órás válságkezelésre vonatkoznak
„Te győzd le a rosszat a jóval!” – Civil kiállás Bús Balázs mellett
Így készül Svédország az Oroszország elleni háborújára – nagyon kemény…
Hatalmas csapás érte Kijevet: porig égett a drónarzenál és a Nova Poshta logisztikai bázisa
Ha a nyugat orosz hajókat foglal le, Oroszország pontosan ugyanígy fog felelni
Gazdák lázadása – amiről az európai sajtó hallgat























,,A kocka el van vetve” , az eredmény várat magára ., a jövő megbosszulhatja a jelent általában , szomorú