Kásler: szerdán kapja meg 170 ezer egészségügyi dolgozó a bruttó 500 ezer forintos juttatását
170 ezer egészségügyi dolgozó kapja meg bruttó 500 ezer forintos juttatását a koronavírus-járvány idején tanúsított helytállásáért szerdán, illetve a napokban; az egyszeri rendkívüli jutalomra a kormány 101 milliárd forintot biztosít – jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten.
Kásler Miklós a Semmelweis-nap alkalmából tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a kormány – ígéretéhez híven – meghálálja az egészségügyben dolgozók áldozatvállalását. A juttatást Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be március elején a Kossuth rádióban.
Rendkívüli juttatást kapnak mások mellett a kórházak, a szakrendelők, az egynapos sebészeti ellátást nyújtó szolgáltatók, az Országos Mentőszolgálat és az Országos Vérellátó Szolgálat dolgozói, köztük orvosok, ápolók, asszisztensek, takarítók, valamint a műszaki és adminisztratív területen dolgozók, háziorvosok, fogorvosok, védőnők, főállású iskolaorvosok.
A miniszter közölte azt is, hogy a kormány korábbi döntése értelmében júliustól 10 százalékkal emelkedik a pedagógusok bére, ágazati szakmai pótlékként. Emlékeztetett, 2013 óta átlagosan 50 százalékkal nőtt a pedagógusok bére, és 2010-hez képest 355 milliárd forinttal költenek többet a pedagógusok bérére.
MTI
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Légiriadót rendeltek el a NATO-országban az orosz támadás miatt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/02/f-16-getty-150x150.jpg)
F–16-osoknak is fel kellett szállni, hogy ellenőrizzék a légteret. A…
Megdöbbentette a wc az olimpiai faluban a sztárteniszezőt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olimpiai-falu-szoba_parizs-120x120.webp)
Döbbenetes állapotok uralkodnak az olimpiai faluban. Ez is érdekelheti: Iványi…