Újabb katonai támogatás Kijevnek magyar hozzájárulással
A nyilvánosság előtt hangoztatott békés szándékaival ellentétesen Magyarország kormánya nem emelt kifogást az Európai Unió Kijevnek szállítandó lőszerutánpótlása ellen, jóllehet külügyminisztere révén hangsúlyozta, hogy maga nem ad fegyvert, sem lőszert az ukrán hadseregnek – jelentette a Magyar Békekör tudósítója kedden.
„Magyarország kormánya nem képes háborúpárti politikájának felülvizsgálására bírni sem az EU-t, sem a NATO-t, hanem sodródik az oroszellenesség árjában, kitéve magát lehetséges következményeinek”
– mondták a tudósítónak nevük elhallgatását kérő forrásból.
Az EU 2 milliárd eurós lőszerszállítmányát Washington 350 millió dolláros újabb fegyverszállítmánnyal toldotta meg. Szerepelnek benne Bradley gyalogsági harci járművek, HARM rakéták, páncéltörő fegyverek és folyami csónakok. Joe Biden elnöksége alatt Washington eddig több mint 33,2 milliárd dollár értékben szállított fegyvert Kijevnek.
Közben erősödnek a háborúellenes hangok Amerikában. Legutóbb George Beebe, a washigtoni Quincy egyetem stratégiai igazgatója javasolta Biden elnöknek, hogy lépjen a béketárgyalás mezejére.
Beebe három ténnyel támasztotta alá javaslatát:
- – Az ukrajnai harci helyzet nyugati szempontból kedvezőtlen alakulásával;
- – Az Egyesült Államok belső gondjaival;
- – Kína béke melletti elkötelezettségével.
Az első tényről így írt:
“Úgy néz ki, hogy az ukrán haderő első jelentős visszaesés küszöbén áll tavaly nyár óta. Az artyomovszki (bahmuti) csata óriási áldozatot követel Ukrajnától”.
A második tényt az amerikai közvélemény polarizálódásában jelöli meg.
A republikánusok mindinkább megkérdőjelezik az USA háborús céljait, és az Ukrajnának nyújtott támogatás mértékét
– írja.
Kínáról szólva állítja, hogy Peking aktivizálódott az ukrajnai konfliktus befejezése és a kelet-nyugati kiegyezés érdekében.
“Ukrajnának valószínűleg csökkenni fog az alkubefolyása, mivel harctéri pozíciója stagnál, és alábbhagy az amerikai támogatásba vetett bizalom”
– érvelt.
Brüsszel, Washington, 2023. március 21. kedd (MB)
Kiemelt kép: Az ukrán tüzérség lövi az oroszok állásait Artyomovszknál. Az ukrán hadvezetés elrendelte a város kiürítését.
Kapcsolódó:
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
kis pont vagyunk, de azért szégyen
A szemünk láttára kel életre a gyászos emlékezetű hintapolitika. Belemasztunk valamibe, aminek súlyos következményei alól próbálunk kibujni. Ravaszkodassal, „pávatánccal”. Ám ez CSAK IDEIG-ORAIG LEHRTSÉÞTZLL