Több száz honosított oroszt fosztottak meg állampolgárságától fél év alatt

Az orosz belügyminisztérium 398 volt külföldi állampolgár megszerzett orosz állampolgárságát szüntette meg az általuk elkövetett bűncselekmények miatt, a vonatkozó törvény hatályba lépése óta eltelt fél év alatt.

Erről a tárca sajtóközpontja számolt be kedden a TASZSZ orosz állami hírügynökség megkeresésére. Oroszországban október 26-án lépett életbe az állampolgárságról szóló új törvény, amelynek értelmében megvonandó az olyan volt külföldiek orosz állampolgársága, akik bizonyos súlyos bűncselekményeket követtek el, vagy veszélyt jelentenek Oroszország nemzetbiztonságára.

A jogszabály végrehajtásának kezdete óta az orosz állampolgárság megszüntetéséről 406 határozatot hoztak, ebből 398-at meg is valósítottak, a vonatkozó törvény 24. cikkelyének 1. része szerinti bűncselekmények elkövetése miatt.

Ez a szerzett állampolgárságtól való megfosztás jogalapjaként sorolja fel az orosz fegyveres erőkről szóló hamis hírek terjesztését és az orosz hadsereg lejáratását, a diverzánsakciókat, a szankciók bevezetésére és agresszív háború kirobbantására szóló felhívást, a dezertálást, a katonai szolgálat és a vele járó kötelezettségek teljesítése alól való kibújást, a külföldi ügynökökről szóló törvényben előírt kötelezettségek megszegését, a kémkedést, hazaárulást és államtitkok felfedését.

Idetartoznak továbbá a nemi sérthetetlenség elleni bűncselekmények, a pénz- és értékpapír-hamisítás, a kábítószer- és fegyverkereskedelem, a banditizmus, bűnszövetség szervezése és a bűnügyi hierarchiában való legmagasabb pozíció betöltése. Az állampolgárság visszavonásával jár a nemkívánatos külföldi vagy nemzetközi nem kormányzati szervezetben való részvétel is.

A belügyminisztérium korábban arról számolt be, hogy a tárca megkezdte az összes olyan honosított állampolgár ellenőrzését, aki az állampolgárság megszerzése után bűncselekményt követett el, a honosítás megszüntetését mérlegelendő.

 

Kiemelt kép: illusztráció / Michał Huniewicz / CC BY 2.0 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük