Tegnap sokaknál eljött a világvége
Tegnap sokaknál elérkezett a világvége, ugyanis hosszú órákra leálltak a Meta szolgáltatásai, így a Facebook nevű szélsőségesen liberális és devianciaterjesztő közösségi megosztó oldal is.
Mivel Magyarországon rendkívül sunyi módon, például a mobilszolgáltatók ingyenes Facebook szolgáltatásával – ami hosszú éveken keresztül volt ilyen módon elérhető hazánkban – sikerült kinevelniük az úgynevezett Facebook-nemzedéket, vagyis azt a társadalmi réteget, amely teljesen függővé vált ettől a rendszertől, amely a tudat alatt mételyezi a felhasználóit a liberális mocsokkal. Természetesen ma is ezt teszi, csak már pénzért. A felhasználókat ugyanis olyan cikkekkel, hirdetésekkel stb. bombázzák az algoritmusok, amelyeket nem kért, ugyanakkor ezeknek a tartalma az esetek döntő többségében nem hasznos tartalom, hanem szélsőliberális és a devianciát, abnormalitást támogató vagy éppen sugalló állományok, amelyek célpontjában a kereszténység alattomos támadások és a deviáns magatartásformák pozitív szemléletben történő bemutatása áll. És közben úgy tesznek a felelős magyarországi szervek, mintha semmi lehetőségük nem lenne ennek a visszafogására.
A Facebook közben kőkeményen cenzúráz, sutba dobva a vélemény-nyilvánítás szabadságát – legalábbis ami a normalitás melletti kiállást illeti. Figyelmeztet, fenyeget, letilt, vagy éppen teljesen kizár, törli a felhasználót, miközben érdemleges indokot nem ad neki a büntetés okáról. Aki pedig így hoppon marad, az sehova nem fordulhat emiatt jogorvoslatért. Még csak az a lehetőség sem áll fenn, hogy pontos és konkrét magyarázatot kérjen a közösségi oldalt működtető cégtől. Ugyanakkor egyes szolgáltatásaik használatához kérik a felhasználó személyes adatait, például hivatalos iratok (pl. személyi igazolvány) másolatát, amihez semmi joguk nincs. Úgy viselkednek, mint egy hivatalos állami szerv.
Sok vállalkozás évekkel ezelőtt már nem is fogott saját honlap készítésébe, hiszen az pénzbe kerül, ráadásul gondozni, fenntartani kell, ami több esetben igényelhet szakmai hozzáértést, tehát sok esetben szakemberhez kell fordulni, ami bizony költséggel jár. Ezért többen is úgy gondolták, inkább ingyenesen létrehoznak egy (vagy több) oldalt a Facebookon. Arra már nem gondoltak, hogy így maximálisan kiszolgáltatottakká válnak, csakhogy ez ugye ingyen volt. Azonban az, aki valóban ismertté akarja tenni a vállalkozását, annak a rendszeren belül kőkeményen fizetnie kell önmaga reklámozásáért. Persze a legelején ez még nem teljesen így működött – az volt a beetetési időszak. Mára viszont, ha megszűnik, vagy éppen megszüntetik valamelyik vállalkozás oldalát, az bizony jelentős anyagi veszteséget szenvedhet el, miközben jogorvoslatra lehetősége sincs.
A Nemzeti InternetFigyelő is ismeri a jelenséget, mint hozzánk hasonlóan több más nemzeti értékeket képviselő és a normalitást támogató valamint a devianciát elutasító portál. A tapasztalatunk az, hogy amíg a sokezres követőink tábora a honlap Facebookon történt megjelenése idején napi szinten folyamatosan nőtt, mára gyakorlatilag egyetlen egy új követő sem jelenik meg a Facebook oldalunkon. Amíg 2010 és 2020 között napi szinten több tízezres elérésünk volt, addig mára ez napi 10-20(!) elérésre csökkent. Nem vagyunk naivak, tudjuk, hogy ez a közösségi szolgáltató beavatkozásának a következménye.
Azonban szeretnénk mindenki figyelmét felhívni arra, hogy
van élet a Facebookon kívül is!
Sőt vannak ma már olyan közösségi szolgáltatók, akik gyorsabb, átláthatóbb és könnyebben kezelhető felületet biztosítanak felhasználóiknak, ráadásul megbízhatóak és ugyanolyan szolgáltatásokat biztosítanak, mint ez az éppen szóban forgó rendszer. Persze mi is tudjuk, hogy a megszokás nagyúr és nagyon nehéz egy új felületen egy újabb közösségi háló felépítése.
Mindenesetre tegnap volt egy kis nyugalom a Facebook közösségi szektájában még akkor is, ha sokakban egy világ dőlt össze a szolgáltatás kimaradása miatt. Sokukban viszont nem. Annak ellenére sem, hogy mi is ott vagyunk a rendszerben, hiszen még 2010-ben beregisztráltunk, amikor még a “cenz ura” ott még nem ült a trónon.
Úgy tűnik, vannak mások is, akik hasonlóképpen gondolkodnak a Facebook tudatromboló hatásáról. Itt van például “joe zé”, aki meglehetősen markánsan fogalmaz az agyfertőző szolgáltatás tegnapi kimaradásáról:
Kiemelt kép: REUTERS/Dado Ruvic
Sajnos nekem az egyik oldalam nem is található!!