Vakcina érkezik kínából

Szijjártó: újabb százezer kínai oltóanyag érkezett

Újabb százezer kínai oltóanyag érkezett szerdán Pekingből – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalára feltett videóban.

Szijjártó Péter azt mondta, a kínai vakcina 43 nappal előbb érkezett a szerződésben vállalt határidőnél, így ennyivel hamarabb kezdhetik oltani vele az embereket. “Negyvenhárom napot nyerünk, életeket és egészségeket nyerünk” – emelte ki.

Hozzátette, hogy a kormánygépnek, amely a vakcinákat hozta, “nem lesz nyugta” a következő napokban és hetekben sem: hamarosan újra elindul keleti irányba, hogy újabb több százezer oltóanyagot hozzon Magyarországra.

A tárcavezető úgy fogalmazott, gőzerővel zajlik a védekezés a világjárvánnyal szemben.

“Jól látható, hogy a vírus nem enged” – fűzte hozzá.

Szijjártó Péter azt mondta: napról napra érkeznek hírek európai országokból a vírus újabb támadásáról.

“Éppen ezért rendkívül fontos, hogy a világjárvánnyal szembeni védekezés felvegye a kesztyűt a támadás sebességéhez képest. Ehhez oltóanyagra és oltásra van szükség. Minél előbb érkeznek meg az oltóanyagok, annál előbb be tudják adni a magyar orvosok azokat a magyar embereknek, és ezáltal újabb magyar emberek válhatnak védetté” – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter a videóban.

Forrás: MTI/Szijjártó Péter közösségi oldala

NIF

Facebook hozzászólások


Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
villámcsapások
A villámcsapások létfontosságú szerepet játszottak a földi élet eredetében

Vári Fábián László
“Mindkét hazából kiárvulva” – Vári Fábián László 70. születésnapjára

szabadság és kultúra eszméje
Kónya-Hamar Sándor: Kokárda és tulipán

Close