KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Századvég: az élelmiszer árstop becslések szerint akár 1 százalékkal csökkentheti az inflációt februártól

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az élelmiszerárak befagyasztásának becslések szerint 0,5-1,0 százalék körüli inflációcsökkentő hatása lehet februártól – mondta a Századvég Alapítvány vezető közgazdásza pénteken az M1 aktuális csatornán.

Szakáli István Loránd hozzátette: most inflációs válság zajlik, amelyben egy bölcs gazdaságpolitikának nemcsak a gazdaság, hanem a társadalom érdekeit is figyelembe kell vennie.

A közgazdász különleges, átmeneti időszakra érvényes intézkedésnek látja az élelmiszer árstop mellett az üzemanyagárak 480 forintban történt maximálását is.

Ehhez kapcsolódva megjegyezte, szakértői becslések szerint a decemberi inflációs adatban már meg is hozta az eredményét az üzemanyagárak korlátozása, hiszen ez a lépés 1,0-1,5 százalékkal csökkentette a lehetséges inflációt decemberben.

Közölte, Magyarországon a decemberi infláció éves összevetésben 7,4 százalékos emelkedést mutatott, ami megegyezik a novemberi adattal. Más országokban azonban, ahol hasonló intézkedéseket nem léptettek életbe, magasabb lett a decemberi infláció, amely Lengyelországban például 8,9 százalék volt -jegyezte meg.

Szakáli István Loránd rámutatott: a világgazdaság újraindulásának következménye az infláció, amely nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában is jelen van.
A jelenlegi hazai infláció túlnyomórészt külföldről begyűrűző infláció, ebben az elszabaduló energiaáraknak és a megemelkedett nyersanyagáraknak van a legnagyobb szerepük – fejtette ki.

“Ha egyszer vége lesz ennek a járványnak, akkor szépen lassan ezek az inflációgerjesztő hatások is mögöttünk lesznek, és az infláció visszacsúszhat az elmúlt években megszokott szintre” – vélekedett Szakáli István Loránd.

MTI

Kapcsolódó:

Mi a BAJ az élelmiszerárSTOP-pal? Nem tudja? – Rájön, ha ezt elolvassa!

Itt az élelmiszerár-befagyasztás, ami a „független-objektív” liberális baloldali média szerint „rémesen rossz ötlet”

Ez is érdekelheti:  Súlyosan bántalmaztak egy néhány hetes csecsemőt Szombathelyen

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük