Stoffán György: Szilveszter, Szilveszter testvérnél, Esztelnek… emlékgondolatok…

Érdekesen változik az év utolsó napjának megülése… Ki-ki a maga életstílusának, egzisztenciájának és vérmérsékletének megfelelően ünnepel, vagy nem ünnepel. Noha, egyik évből átlépni a másik évbe, nem különösebb esemény. Vágja az ember a centit. Mint a katonaság utolsó hónapjaiban tettük.

Aztán jön egy éjfél, és kezdődik, illetve folytatódik minden. Hiába az ilyenkor szokásos nagy fogadalmak, az „ebben az évben másképpen csinálom”, rendszerint csupán néhány órára érvényes, mert az ember rájön, hogy a fogadalmakkal csak újabb és újabb megpróbáltatásokat teremt magának. Tehát, minden marad a régiben.

A jókívánságokból sem fogyunk ki ezen a napon. Kívánnak az emberek boldog új évet, gazdagságot, békét, és minden szépet és jót… Aztán ezek is csak jó kívánságok maradnak, mert sem az, aki kívánja, sem az, akinek kívánják, nem tudja befolyásolni, hogy boldog lesz-e, gazdagabb lesz-e és békésebb lesz-e az új esztendő. Ám, talán mindez nem is érdekes. Mondják, mondjuk, mert így szokás.

Voltaképpen semmi más értelme nincs az egész szilveszteri felhajtásnak, mint az, hogy eltereljük a figyelmet a bulizással, a jó hangulattal, némi alkoholos befolyásoltsággal mindenről, ami volt, és ami ránk vár. Mert ez utóbbit nem ismerjük és talán jobb is, ha nem gondolunk rá. Hiszen, az a világ, amelyben most ünnepelni készülünk, semmilyen okot és indokot nem ad az ünneplésre. Elmebeteg, gonosz, kapzsi, magukat istennek gondoló, degenerált emberek irányítják a világpolitikát, benne vagyunk egy jól megtervezett program szerint működő és nem a mi céljainkat szolgáló szövetségben, igaz, közben áltatjuk magunkat a szuverenitás hazug ideológiájával. Az ifjú generációk szellemi, erkölcsi és kulturális szintje rohamosan csökken, amit a beteges vezetésű európai szövetség vezetőinek parancsba adtak, mert csak a buta, félelemben tartott emberből lehet jó rabszolgát csinálni. Elítéljük az egyik háború gyilkosságsorozatát, de támogatjuk a másik háborúét, hangosan tiltakozunk, ha más nemzetek vagy vallások valamilyen hátrányt szenvednek, de a magunkét hagyjuk szétrohadni. A kapzsiság átjárja a lelkeket, így, ma mindent pénzben mérnek… mert erkölcsi mércénk már nincsen, ha csak, a rablókapitalizmust nem tartjuk valamiféle kibicsaklott mércének, amit nem említhetünk erkölcsi mérceként, mert az, erkölcstelenségi mérce.

A jogszolgáltatás is anyagi érdekeltségű lett, és immár semmi köze az igazsághoz. Pénzért és ismeretség alapján mérik azt is, embertelen törvények sokaságával alátámasztva. A hazaárulás fogalma épp annyira ismeretlen ma már a büntetőjogban, ahogyan a hazaszereteté az iskolákban. Azaz, rend sincsen, és nem vigasztal, hogy egész Európa ilyenné lett… Olyanok lettünk, mint a hajótörött, aki egy korhadt deszkába kapaszkodva, az óceán közepén reménykedik a túlélésben. Pedig volna mentőcsónakunk, amit szép lassan leszereltünk erről a képzeletbeli, hajótörést szenvedett óceánjáróról, azaz a társadalom életéről és a saját életünkről. Mert divat lett a hitetlenség, az Isten nélküliség, s az ember azt gondolja, hogy mindent megoldhat önmaga… hitetlenül, pénzalapon. És ez, tévedés… végzetes tévedés!

Ezt a szellemileg, erkölcsileg leépült világot mi, mindannyian, egyenként menthetjük meg a végső pusztulástól – ha még nem késő. Le lehet lépni a szilveszteri buliról a templomba, hogy éjfélkor ne a pezsgő fröccsenjen nagy durranások után, hanem csendben a pappal, a lelkésszel együtt adjunk hálát azért, mert… még vagyunk, hogy túléltünk oly sok támadást… járványt, oltást, betegséget. Hálát azért, mert még magyarul beszélhetünk, még van hazánk, még vannak templomaink, s talán még jövője is van gyermekeinknek és unokáinknak. A hazugság világában élünk, de nekünk nem kötelező hazudni és nem kötelező elfogadni a hazugságokat. Létezik számunkra igazi út, igazi igazság és igazi élet… Krisztus.

Életem egyik legszebb szilveszterének emléke íratja velem mindezt. Egy emlék, amely annak köszönhető, hogy volt egy ferences Esztelneken, akit Szilveszter testvérnek hívnak, s aki nem pezsgőt kortyolgatott valahol az év fordulóján, hanem fogadta a hívő népet, amely nép hálát adni ment a kis erdélyi falu franciskánus templomába… Talán nem csak az erdélyi Esztelneken van ilyen szilveszteri lehetőség, s talán a csonka hazában is van még egy-egy olyan pap, aki híveivel bűnbánatot tart, hálát ad és reményt kap. Mert azt és úgy folytatni 2024-ben, amit 2023-ban megtapasztaltunk és megéltünk magyarként, hit nélkül, hitet hazudozva, nem jelent mást, mint a pusztulást!

Szebb és boldogabb, hittel teli Új Évet kívánok minden Olvasómnak!

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)