Stoffán György: Keresztény Magyarország – a népszámlálási adatok tükrében…

Úgy vetette rá magát a média a népszámlálás vallási adataira, mint hiénák a beteg nagyvadra. A „szakértők” pedig, megkezdték az adatok boncolgatását, az okok feltárását és ostobánál ostobább végkövetkeztetéseket vonnak le. A valóságtól azonban, olyan távol állnak ezek a politikai megfeleléskényszerből született elemzések, mint Makó vitéz Jeruzsálemtől.

A vallási hovatartozás kérdését nem kellett volna feltenni e népszámláláskor, hiszen épp olyan balga és az EU által előírt kérdés volt, mint az, hogy van-e fürdőszobánk a lakásban. Ugyanis, az emberek ma nem szeretnek hitet tenni semmi mellett, nem bíznak senkiben és tisztában vannak azzal, hogy a bekért adatok nem a javukat szolgálják. Így, a vallási hovatartozás kérdésére sem adtak hiteles választ.

Ha pedig az adatok elkeserítő valósságát nézzük, akkor egy, a földkerekségre jellemző adathalmazt látunk. Ez pedig, azt jelenti, hogy nem a magyarokkal, a magyar kereszténységgel van baj, hanem a központi irányítással. Hiszen, nem az emberek, nem a társadalom hagyta el az egyházakat, hanem az egyházak hagyták cserben a keresztény társadalmat, s tették ezt központi utasításra akkor, amikor a legnagyobb szükség lett volna a keresztény tanításokra, a hitre, az Isten iránti elkötelezettség és bizalom erősítésére. Egyes egyházi vezetők, papok, vakon követték a központi parancsot, bezárták a templomokat, nyilvános cirkuszt rendeztek – gondolom jó pénzért – az oltások felvételének reklámozására, s elmaradt a kereszténység legnagyobb ünnepének közös öröme is, amikor a covidra hivatkozva a Húsvét is csak egy ünnepi TV-műsor lehetett, innen-onnan közvetítve az istentiszteletet, a feltámadási liturgiát.

A bezárt keresztény templomok és a katolikusok esetében a kiszáradt szenteltvíztartók tehát, nem erősítették az intézményrendszer iránti elkötelezettséget. A hitetlenséget megvillantó egyházi intézményrendszerekben való bizalom teljesen megrendült, és sokakban ellenszenvet, az egyházi intézmény elhagyásának szándékát generálta, Európa szerte.

A magyar keresztények tehát, nem a hitüket hagyták el, nem az Istenbe vetett bizalmuk rendült meg, hanem a magukra hagyottság fájdalma és a csalódottságból eredő fásultság terelte el őket a templomtól, a közösségtől, az egyházi intézményrendszertől. Ám, ez csak az egyik oka annak, hogy néhány év alatt miért csökkent felére a bevallottan keresztény társadalmi réteg létszáma.

A létszámcsökkenés másik oka a Vatikán, mint politikai szervezet. Ugyanis a II. Vatikáni Zsinat keserű gyümölcseit ma Bergoglio pápa úr által arathatja le a római egyház. Mi magyarok ebben is keressük krisztusi utat, s nem hajtjuk a fejünket a Sátán guillotine-ja alá – önszántunkból. Igaz, vannak főpapok, és papok, akik ész nélkül megteszik, de a fő irány még mindig a Szent László-i ellenkezés, a józan ész eddig érvényesülő győzelme, a kötelező fősodrat ellenében. A Magyar Katolikus Egyház addig maradhat az, ami, ameddig ez a Szent László-i akarat és bátorság él benne, vezetője által! Ám, Ő sem állhat minden püspök és plebános háta mögött…

A harmadik ok az állami beavatkozás és a túlzó pénzügyi támogatások ténye. Zadravecz István ferences tábori püspököt azért utálta az akkori (1920-1945) püspöki kar, mert egyszerű ferencesként megfogalmazta a ma is aktuális gondolatot: Az egyház ne fogadjon el az államtól egy fillért sem! Tartsa el az egyházat a hívek közössége. Ha elfogadja az egyház az államtól a pénzt, akkor elfogadja a leköteleződést is. Zadravecz püspök, emiatt az elképzelése és ennek hangoztatása miatt, nem részesülhetett a Vatikán parancsa ellenére sem egyházi javadalmazásban! „Dögöljön éhen!” – mondta egy egyházi vezető, amikor az egri érsekkel tárgyalt Zadravecz pénzügyi ellátásáról. Ma e Zadravecz-i elgondolás ellentétét látjuk, amikor számolatlanul ömlik az állami támogatás a keresztény templomok felújítására, számos plébánia és parókia mondvacsinált szervezeteinek támogatására, s a papok, lelkészek úgy élnek ebből, mint a kiskirályok. A szerzetesrendek már csak hagyományból fogadják meg a szegénységet, de ma már nem szorulnak rá a koldulásra, mint néhány évtizede még nemes és szent elődeik. Így válik a gazdagság egyházává Krisztus szegénységének egyháza. Ingyen kapták, de drágán adják tovább… Nemrégiben, az egyik keresztény egyházközösség papja negyvenezer forintot kért egy keresztelésért… a másik pap ingyen kiszolgáltatta a szentséget! A hívek látják ezt a dőzsölést, ezt a hedonizmust, látják a méregdrága „zarándoklatokat”, amelyeken csak a tehetősebb egyháztagok vehetnek részt, így azok, akiknek nehezebb a sorsuk, inkább elmaradnak vagy olyan „keresztény” közösséget keresnek, ahol ezek a különbségek a laikusok számára nem láthatók.

Végül, meg kell említenünk azt a vatikáni politikát, amely önostorozással és a papok teljes lejáratásával igyekszik szimpatikussá tenni az amúgy is káoszba merülő központi irányítást. Bergoglio olyan tanításokat hirdet, amelyek ellenkeznek a hagyománnyal, a kétezer éves tanokkal, sok esetben pedig a Szentírás félremagyarázásával egészen megtévesztő, a világi politikához igazodó ostobaságok hangzanak el egy-egy Angelus homiliájában…

Tehát, amikor osztjuk, szorozzuk a népszámlálás eredményét és statisztikáit, akkor mi, magyar keresztények még hálát adhatunk Istennek, hogy mind a protestáns, mind a katolikus intézményrendszer sokkal jobb állapotban van, mint bárhol másutt Európában. Azonban, ez a jelenlegi vezetők tisztánlátásából ered, hiszen egy-egy kivételtől eltekintve számukra is világos, hogy mit jelent, ha a magyarságot és a kereszténységet elválasztjuk egymástól. Jól látható, hogy a megszállt magyar területeken, kivált Erdélyben, milyen károkat okoz a jelenlegi, a vatikáni egyházpolitikát teljes mértékben és szemellenzősen kiszolgáló, a Márton Áron-i nemzetmentő politikával ellentétes, rossz egyházi vezetés, a hívek cserbenhagyása, az egyéni érdekek előtérbe helyezése, az elnemzetietlenítés. A nemzetmegtartás elsősorban a keresztény lelkészek és papok feladata, s ez a feladattömeg ma sokszorosára nőtt, hiszen a világ a Sátán kezébe került, Isten ellenes és végveszélybe sodorja az ingyen kapott pénz és a szabadosság mindazokat, akik hitükben langyosak, tetteikben, példamutatásukban ellenkeznek Jézus tanításával.

Nekünk, magyaroknak még van reményünk a megújulásra, ha a szegények egyházává, a krisztusi tanok követőivé válunk együtt, egységesen, papok, lelkészek és hívek, mert ma még a magyar keresztény híveknek vannak olyan vezetői – Rómával ellentétben –, akiket érdemes és kötelező is követni… megmaradásunk és hitünk megerősödése érdekében. Kár tehát szemellenzősen, a tényeket nem észrevéve boncolgatni a népszámlálási adatokat. Ehelyett, önvizsgálatot és bűnbánatot kell tartani, kérve a Szentlélek hathatós támogatását azért, hogy ne vesszen el a magyar kereszténység.

Visita, quaesumus Domine, habitationem istam, et omnes insidas inamici ab ea longe repelle: Angeli tui sancti habitent in ea, qui nos in pace custodiant, et benedictio tua sit super nos semper. Per Christum Dominum nostrum. Amen!

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)