KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Román típusú védekezés pandémia idején

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az alábbi írás a foter.ro oldalán jelent meg. Romániában finoman szólva is az egészségügyi ellátás színvonala nem éppen egeket ostromló. Akik a hazai, azaz magyarországi egészségügyet szidják, azoknak azt ajánlom, néhány hónapot vagy akár csupán néhány hetet töltsenek ott életvitelszerűen, élvezzék az ottani egészségügy ellátásának „gyönyörűségét”, miközben magyarként a homlokára biggyesztik a buzgor jelzőt.


Ilyen nincs: a román állami maszkgyár egy hónapja nem gyárt maszkot

Pedig a felelős román válságkormány egyenesen Kínából hozatott gyártósort, egymillió dollárért.

 

Fogózzanak meg, drága Olvasók, nagyon abszurd történet következik a román valóságból. Tehát, beütött ez a pandémia. És eléggé gajra vágta a világot. Romániát történetesen úgy érte, ami a védekezésre való felkészültséget illeti, mint a tél. Váratlanul.

A járvánnyal küszködő orvosi személyzet segítségért kiáltott: többek között arra is panaszkodott, hogy nincsenek védőmaszkok. Nem baj, mondta a felelős román válságkormány, van nekünk egy állami fegyvergyárunk (a Dragomirești-ben található Romarm), na, ott majd szépen berendezünk egy maszkgyártó üzemet. Amely napi 400 000 maszkot fog gyártani. Figyelem, ez április végén történt. Vagyis másfél hónappal a szükségállapot bejelentése után. Oké, az illetékesek állami szervek egymillió dollárért vettek egy gyártósort Kínából. A gépeket egy ukrán katonai repülő szállította a helyszínre, az importot egy olasz cég intézte, amely viszont nem vállalta az összeszerelést és beüzemelést. Így esett, hogy a 60 dolgozó, akinek napi 400 000 maszkot kellett volna gyártania, ott állt a tök ismeretlen gépek előtt.

Ilyenkor mit csinál a találékony szaki? Összeszerel, oszt gyárt. Csakhogy valami baki történhetett, ugyanis a gyártósor meghibásodott. Méghozzá – a sors iróniája – pont azon a napon (április 29., a hírek szerint) amikor a felelős járványkormány miniszterelnöke, a jó Ludovic Orban odalátogatott.

Ez is érdekelheti:  Ez nem jött össze Magyar Péternek, ma sem lesz kormánybuktatás

Azóta eltelt egy hónap, lejárt a szükségállapot, lassan a vészhelyzet alagútjának vége is látszik, javul a járványhelyzet, mindjárt megnyílnak a teraszok. És a maszkgyár? Az, kérem tisztelettel, áll, mint a cövek. Vagyis nem gyárt maszkokat. Mert azóta sem tudták megjavítani a hibát! Erről hivatalos jelentés is van.

És mi van most? Semmi. Nincs napi 400 000 maszk. Nincs működő gyártósor. Nincs hibás. Így történt, mondják az érintettek. Ja, és nincs egymillió dollár. Amit ezek szerint a felelős román válságkormány kidobott az ablakon.

Jó, de mégis mi van? Felelős nyilatkozat, az van. Újságírói kérdésre a jó Ludovic Orban azt mondta, felszólította a gazdasági miniszter urat, ugyan nézzen már rá, mi a helyzet a maszkgyárban. És mindenkit megnyugtatott: meg van győződve, hogy a miniszter úr minden szükséges lépést megtesz majd annak érdekében, hogy újrainduljon a termelés és az egész ország élvezze majd az őseredeti román maszkok jótékony hatását.

Erre mi már csak egyvalamit kérdezhetünk, a fenti abszurd sztori ismeretében: Újraindul, Orban úr? ÚJRA???

Főtér

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük