KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Provokáció? – Székelyföldön gyakorlatozik a román hadsereg

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Székelyföldön gyakorlatozik a román hadsereg. A katonák vaktölténnyel lőnek a kiképzésen – számol be az MTI.

A ma kezdődött gyakorlat március 15-ig (!) tart a Sepsiszentgyörgy közelében lévő kiképző létesítményekben, amiről a 61-es román hegyivadász dandár tett bejelentést.

A katonai egység közösségi oldalán megjelent közlemény szerint a katonák kiképzése céljából szervezett gyakorlatokban a román védelmi minisztérium (MAPN) helikopterei is részt vesznek, amelyek a következő két hét folyamán Sepsiszentgyörgy térsége felett végeznek repüléseket.

A jelentésben hozzátették, hogy ebben az időszakban a térségben másutt is – Kolozs, Maros, Hargita és Kovászna megyében – katonai alakulatok fognak csapatszállító járművekkel áthaladni.

Most emlékeztetünk a pillanatnyi román miniszterelnök kijelentésére, miszerint “Székelyföld sosem lesz”. Ráadásul valami érdekes folytán éppen arra az időszakra időzítették az ott lakó magyarság előtt történő erőfitoktatást, amikor egyik legnagyobb nemzeti ünnepünkre készülnek Erdélyben nemzettestvéreink is. Minek lehet a románok részéről értelmezni ezt a megnyilvánulást, ha nem nyílt provokációnak és fenyegetésnek az erdélyi magyarsággal szemben? Lám, a románokat nem érdekli a mi nemzeti érzékenységünk, fütyülnek rá, hiszen az USA már szinte teljesen bekebelezte és kitartja a romániai antant elitet.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt képen: Román különleges erők / Fotó: Román Védelmi Minisztérium Facebook

Ez is érdekelheti:  Orbán Viktor az Európai Parlamentből üzent

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük