Plató Péter Kijevbe utazik a magyar embereket képviselve
Magyar Pétert meghatotta a Kijevben történt tragédia, miután egy rakéta becsapódott egy kijevi gyermekkórház épületébe. Kijelentette, hogy apaként nem tehet másként. Ráadásul mindezt a magyar emberek képviseletében teszi, amit közösségi oldalán jelentett be.
Magyar Péter bejelentése szerint jótékonykodni utazik Kijevbe. Azt írta:
A Medspot Alapítvány segítségével juttat jelentős mennyiségű egészségügyi és orvosi eszközt a legjobban rászoruló helyi kórházaknak. A legszebb azonban talán az a mondat részéről amelyben így fogalmaz:
Mi magyarok, jobb- és baloldaliak közösen utasítjuk el az erőszakot és háborút.
Ez a kijelentés már csak azért is visszataszítóan hat Magyar Pétertől, mert pártjával – aminek ő lett hipp-hopp az alelnöke, miután vásároltak neki egyet – az Európai Néppárt frakciójához csatlakozott, amelynek vezetője az a kimondottan hungarofób Mannfred Weber, aki nem kifejezetten a béke embere az EP-ben.
Természetesen Magyar Péter oda utazik, amikor és ahova akar, de talán jobban tenné, ha ebbe a magyar embereket nem keverné bele.
Minden amit Magyar Péter diszkóbotrányáról eddig tudni lehet (videó)
Kiemelt képen: Magyar Péter Fotó: Illyés Tibor / Magyar Nemzet
Legfrissebb anyagaink:
„Mégis bevágtak ide” – a börtönből üzent Varga-Bajusz Veronika: „Valljak bárki politikusra, akkor megoldódik a helyzetem”
Magyar Péter testvérének lapja provokálta Orbán Viktor édesanyját – „Lesz-e ima Orbán Viktorért is?”
„Hol van az ígért pluszpénz?” – A budapesti kórházak összeomlása leleplezi a Tisza-kormány egészségügyi blöffjét
„Nem adjuk a gyerekeinket!” – Budaházy Edda kemény üzenete az LMBTQ-propaganda ellen: Tiltakozzatok!
Trump felfüggesztette az Oroszország elleni szankciós törvényt – Moszkva: „Történelmi pillanat”
Magyar Péter: Nem gondolom, hogy Zelenszkij eljön október 23-án
Kiderült az autópálya-koncesszió sötét oldala: öt cég, 30-35 éves szerződések, több száz milliárdos osztalék – és mindezt a magyar autósok fizetik






















