Pilhál Tamás: Meghalni Gyurcsány miatt
Az egy dolog, hogy Ukrajna táncos-komikus vezetője milyen kőkorszaki stílusban követel azonnali fegyverszállítmányokat Orbán Viktortól, és írja neki elő, hogy azonnal zárja el az orosz gáz- és olajcsapokat, hátha az picit lassítja Putyint. Vagyis sodródjunk bele mások háborújába, fagyjunk meg, nullázzuk le a gazdaságunkat, és akkor ő, Zelinszkij talán pár nappal tovább „vezetheti” országát egy külföldi bunker mélyéről (a teljes pusztulásba). Az is egy dolog, hogy mindezen követeléseket egy kis holokausztozással egybekötve vezeti elő (utalva a Duna-parti emlékcipőkre) – ez legalább olyan jóízlésre vall, mint amikor az izraeli miniszterelnökkel tárgyalva összehasonlította a háború eddigi (hivatalosan) ezer civil áldozatát a holokauszt több milliójával. (Miközben az ENSZ szerint Ukrajna 2014 és 2021 között legkevesebb 3375 civil állampolgárát gyilkolta meg a Donbaszban.)
A holokausztozás nemcsak a horogkeresztes zászlók alatt menetelő Azov-zászlóalj miatt gyomorforgató, hanem mert a második világháborúban zsidókat (is) irtó Sztepan Bandera kollaboráns ukrán náci vezetőnek Zelenszkij Ukrajnája az elmúlt években szobrokat emelt. Elegánsan tekintsünk most el mindettől, és követelőzését tudjuk be annak: nem könnyű egy megtámadott ország vezetőjének lenni. (Ráadásul ő még az asztalt sem csapkodta a cipőjével, miként egy másik ukrán vezér, az ’56-os szabadságharcunkat vérbe fojtó Hruscsov elvtárs az ENSZ ülésén.)
Lényegtelen, mit követel Zelenszkij, amíg Magyarországnak békepárti kormánya van, amely nem hagyja magát háborúba sodorni, s amely nem méltóztatik lábon lőni a nemzetgazdaságot. Orbán Viktor szépen ki is kosarazta az ukrán elnököt. Lényegesebb kérdés: mi történne, ha netán a magyarországi baloldal vergődne hatalomra? Tegnap megkaptuk rá a választ, méghozzá magától Gyurcsány Ferenctől, aki közölte: a Zelenszkij–Orbán-vita lényege, hogy pocsék emberek leszünk vagy meghalunk.
Szó szerint idézem a kiérdemesült Szemkilövetőt: „Pocsék ember leszel vagy meghalsz. Melyiket választanátok? Orbán ezt a választást hagyja a hazának, neked. Elfordítjuk fejünket ezrek, milliók halálától, meggyalázásától, mert ha nem, ha segítünk, akkor magunkra vonzzuk a sátán bosszúját és mi magunk fogunk halni – állítja. Orbán szerint életünk ára a bűnbeesés. Az élethez sz…r alakká kell válnunk. […] Magyarország vezetője gyáva, erkölcstelen nemzetként szeretne bennünket látni, láttatni.”
A Hibbant Néró üzenete világos: ha nem teljesítjük Zelenszkij követeléseit, nem hordunk neki fegyvert, nem halunk hősi halált miatta, s nem óhajtunk megfagyni télen – akkor gyáva, sz…r, pocsék, erkölcstelen alakok vagyunk. Gyurcsány farvizén megszólalt Budapest főmormotája, Karácsony Gergely: szerinte is azt kell tennünk, amit Zelenszkij parancsol, különben a történelem sötét oldalára kerülünk, punktum. (Mondja ezt ő, akit valószínűleg egy atomtámadás sem robbantana ki az ágyikójából fél 10 előtt.)
Hát nem különös? Még a NATO sem követeli, hogy küldjünk fegyvereket vagy katonákat Ukrajnába, még az unió sem várja el, hogy vágjuk le magunkat az orosz energiahordozókról. Csak a magyarországi baloldal. Ők azok, akik mindig másokkal, mindig az idegenekkel vannak – sosem a magyarokkal. (Idézzenek föl csupán egyetlen példát arra, mikor mondtak ellent Brüsszelnek! Na ugye!) Hogyhogy most mégis többet akarnak, mint nyugati gazdáik? Tán ennyire buzgómócsingok? Vagy érkezett az ukáz, hogy idejekorán kezdjék meg a magyarok puhítását? Vagy csak ennyire hülyék? Ki tudja. Ám így legalább mindenki sejtheti, mi történne, ha ezek netán hatalmat kapnának.
Kiemelt kép: Gyurcsány Ferenc (Fotó: Kurucz Árpád)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…