Orosz külügy: Moszkva gyakorlati választ fog adni a kalinyingrádi árutranzit litván korlátozására
Oroszország nem diplomáciai, hanem gyakorlati választ fog adni a kalinyingrádi exklávéba Litvánián keresztül tartó árutranzit korlátozására – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján.
„Ami az ellenintézkedéseket illeti, tárcaközi formában dolgozzák ki őket. Nem a diplomáciai, hanem a gyakorlati síkon fognak megszületni”
– hangoztatta.
Zaharova elmondta: Oroszország közölte Litvániával és az EU-val, hogy az ilyen lépések elfogadhatatlanok, hogy meg kell változtatni a meghozott intézkedéseket, és vissza kell állítani a helyzetet a jogszerű status quo állapotába. A szóvivő szerint a válasz egyebek között attól is függ, hogy Vilnius beleegyezik-e a tranzittilalom visszavonásába.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője minderről annyit mondott, hogy készülnek az ellenlépések, amelyekről csak gondos mérlegelés után születik majd bejelentés. Peszkov szerint különböző intézkedésekről lehet szó.
„Számunkra az a legfontosabb, hogy az ilyen barátságtalan lépések ne maradjanak válasz nélkül, nem pedig az, hogy valamilyen határidőhöz tartsuk magunkat”
– mondta.
Törvénytelennek nevezte az Oroszország ellen az EU által bevezetett szankciókat és elmondta, hogy a tranzitforgalom akadályozása a Kreml szerint alapvető dokumentumokat sért.
Litvánia múlt héten arról értesítette a kalinyingrádi régiót, hogy június 18-tól leállítja az uniós szankciók hatálya alá tartozó áruk építőanyagok, fém, fa, cement, műtrágya, alkohol, kaviár és néhány más árukategória vasúti tranzitját. A korlátozás, amely mint később kiderült, a közúti szállítást is érinti, elérheti az orosz anyagország és az exlávé közötti forgalom 40-50 százalékát. Az orosz médiában megjelent jelentések szerint a litván hatóságok napokig várakoztatják a határon az orosz területek között közlekedő kamionokat.
Az orosz külügyminisztérium hétfői állásfoglalásban rámutatott, hogy Litvánia intézkedéseivel nemzetközi jogi kötelezettségeket sért, különösképpen az Oroszországi Föderáció és az EU 2002-ben elfogadott közös nyilatkozatát a Kalinyingrád megye és Oroszország többi része közötti tranzitforgalomról.
Anton Alihanov kormányzó hangsúlyozta, hogy a kalinyingrádi régió kompkapacitása a vilniusi döntés nyomán képes lesz megbirkózni az új rakományokkal. A régióba irányuló kőolajtermékek szállítása Litvánián keresztül folytatódik, tranzitjukat augusztus 10-ig nem korlátozzák.
Kiemelt képen: Maria Zaharova / Fotó: Valery Sharifulin/TASS
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…