Orbán Viktor: Súlyos fenyegetés az egész világra, benne Magyarországra is
A miniszterelnök tájékoztatott a Védelmi Tanács rendkívüli ülése után
Mindent megteszünk, hogy a világban zajló háborúk ne veszélyeztessék a magyar családok békéjét és biztonságát! – írta Orbán Viktor a hivatalos Facebook-oldalára, miután tanácskozott a Védelmi Tanács az éjszakai iráni támadás után.
A kormányfő videóüzenetet is közzétett, amelyben elmondta: tegnap éjjel bekövetkezett az, amitől tartottunk, Irán drónokkal és rakétákkal megtámadta Izraelt.
„A támadást elítéljük. A támadás azonban azzal fenyeget, hogy államközi háború dúlja fel az egész Közel-Keletet, ez pedig fenyegetést, súlyos fenyegetést jelent az egész világra, benne Magyarországra is” – mondta Orbán Viktor.
Hozzátette: a mai napon összehívta a Védelmi Tanácsot, hogy számot vessenek a konfliktus Magyarországra gyakorolt nemzetbiztonsági és gazdasági következményeivel.
Utasítást adtam a belügyminiszternek és a terrorelhárítás vezetőinek, hogy a magyar emberek biztonságát minden rendelkezésre álló eszközzel garantálják – mondta Orbán Viktor.
„Kedden pedig Brüsszelbe utazom, ahol az európai vezetőkkel áttekintjük a kialakult háborús helyzetet. Mindent meg kell tennünk, hogy a világban zajló háborúk ne veszélyeztessék magyar családok békéjét és biztonságát!” – jelentette ki a miniszterelnök.
MH
Kiemelt képen: Orbán Viktor miniszterelnök a Védelmi Tanács ülésén. A Védelmi Tanácsot az Izraelt ért iráni légitámadások következményeinek értékelésére hívta össze a kormányfő / Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…