Oliver Stone Oscar-díjas rendező szerint Putyin rákos volt, de meggyógyult
A filmrendező korábban az orosz elnök közelében mozgott, de már három éve nem találkozott vele.
Régóta híresztelik az orosz elnökről, hogy súlyos betegséggel küzdhet. Legutóbb a brit MI6 egyik volt ügynöke, Christopher Steele állította, hogy az orosz elnök súlyos beteg és állandó orvosi kezelésre szorul. Most az Oscar-díjas filmrendező, Oliver Stone – aki két évig az orosz elnök közvetlen közelében mozgott és egy dokumentumfilm-sorozatot is forgatott vele – egy podcastműsorban beszélt az orosz elnök állítólagos betegségéről – írta az Index.
„Putyin úr rákos volt, de úgy tudom, hogy legyőzte a betegséget” – fogalmazott Stone Lex Fridman orosz származású amerikai mesterségesintelligencia-kutató műsorában.
azt viszont elismerte, hogy három éve nem találkozott az orosz elnökkel, vagyis nincsenek frissebb információ az állapotáról.
Oliver Stone a műsorban arra is kitért, hogy szerinte az orosz elnök „elvesztette a kapcsolatot az emberekkel” a koronavírus-járvány alatt, amikor elzárkózott még a közvetlen környezetétől is, valamint pontatlan adatokat kaphatott a hírszerzéstől, és ezért értékelhette rosszul a helyzetet az ukrajnai háború megindítása előtt.
Stone egy hazafinak ismerte meg Putyint
A hollywoodi filmrendező azt is hozzátette: 2015 és 2017 közt, amikor az orosz elnök környezetében volt „racionális, nyugodt, az orosz nép érdekében fellépő embernek, igaz hazafinak ismerte meg őt”.
A teljes, csaknem két órás beszélgetést itt tekintheti meg:
Mandiner
Kapcsolódó:
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…