KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Nekünk Mohács kell?

Nekünk Mohács kell?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Ady Endre versének címét több esetben szokták idézni, amikor a magyarság összetartásának hiányát emlegetik. Főként arra utalva, hogy a nemzetünknek mindig egy súlyos vereség kellett ahhoz, hogy a nagy bajban össze tudjon fogni.

Az igazat megvallva maga a vers példamondata is sántít, mert nekünk, magyaroknak a mohácsi vereség is kevés volt, hogy egységes erőként szálljunk szembe az oszmán hódítóval. Pedig nem csupán a vereséget, de a török megszállást is elkerülhettük volna talán, ha akkor egyként áll ki a hazánk.

Sajnálatos módon az elveszített csata után sem állt egybe a nemzet, s és a másfél évszázadosnál is hosszabb harc után 1541-ben az oszmán kezére jutott Budavár, s kezdetét vette a 150 éves török elnyomás.
Ady tévedett.
Jött a tatár, a török, a Habsburg-iga, Trianon, a német megszállás és a Magyarországot gyarmatként kezelő szovjet, de a magyar mégis megmaradt!
Van bennünk egy kiirthatatlan jellemvonás, hogy képesek vagyunk a falig hátrálni – ám mikor mindenki azt gondolná, hogy ott is maradunk – onnan veszünk lendületet és visszatámadunk.
Egyenes jellemmel, erős szándékkal.
Azt hiszem, hogy mostanában is így vagyunk! És ehhez nem kell Mohács vagy Trianon!
Sokszor leírtam már, hogy összefogni nem mindenkivel lehet, mert van, akiknek a bajban is fontosabb az egyéni és pártambíció, mint ami a nemzetnek jó. Velük nincs mit tennünk, el kell őket engednünk, és nélkülük kell cselekednünk!
Ez az egyetlen járható utunk!
Zetényi-Csukás Ferenc
Ez is érdekelheti:  "Új korszak": Ferenc pápa bejelentette, hogy a Vatikán együttműködik a szabadkőművesekkel

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük