KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Moszkva cáfolja a BRICS-csúcs helyszínének módosításáról szóló híreket

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Oroszország cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen kiadott elfogatóparancsa miatt a nyári BRICS-csúcstalálkozót Dél-Afrikából Kínába helyeznék át. A jelentésekre reagálva Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes álhírnek nevezte a felvetéseket.

„Úgy gondolom, hogy ez a fake news kategóriájába tartozik. A dél-afrikai és kínai kollégákkal való kapcsolataim alapján nincs semmi alapja sincs annak, hogy bármin is változtassunk. Ez nem az a téma, amiről itt beszélünk kellene”

– mondta csütörtökön Fokvárosban újságíróknak Rjabkov.

A külügyminiszter-helyettes határozottan kijelentette, hogy a Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika részvételével zajló csúcstalálkozót a megállapodásnak megfelelően augusztus végén Johannesburgban tartják meg.

„Jelenleg nincs más időpont, és nem hiszem, hogy ezt a témát tovább kellene pörgetni”

– mondta Rjabkov.

A diplomata azt fejtegette, hogy a hamis hírek „a BRICS-formátumban folyó rendszeres munka megnehezítésére” és „valamiféle hamis napirend erőltetésére” tett kísérletet jelentenek.

„Nyugodtan dolgozunk, a jól ismert terv szerint: a csúcstalálkozót idén Johannesburgban, jövőre pedig Kazanyban (Oroszországban) tartjuk”

– mondta Rjabkov.

A külügyminiszter-helyettes megjegyzései azt követően hangzottak el, hogy a Reuters szerdán egy névtelenül nyilatkozó tisztviselőre hivatkozva arról számolt be, hogy Dél-Afrika felkérheti Kínát a közelgő BRICS-csúcstalálkozó megrendezésére, hogy ne kelljen foglalkoznia a Nemzetközi Büntetőbíróság Vlagyimir Putyin ellen kiadott elfogatóparancsával.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Várjuk hozzászólását!

%d bloggers like this: