Moldova nem tudja tovább etetni az ukrán menekülteket – elfogyott az élelmiszer
Moldovában élelmiszerhiánnyal szembesülhetnek az Ukrajnából érkező menekültek az ideiglenes befogadó központokban. Erre figyelmeztetett ma, a kisinyovi egészségügyi osztály vezetője, Boris Gilca.
Megjegyezte, hogy az elmúlt hét során a Partria Lukoil központjában „lényegesen” megnőtt a humanitárius segélyek iránti igény. Míg korábban 350-450 élelmiszercsomagot szállítottak oda egy nap alatt, a múlt pénteken már 540 élelmiszercsomagot kellet kiküldeni, ugyanakkor azt a raktárban már fogy az élelmiszer – figyelmeztetett Gilca
„A raktár működtetéséhez folyamatos és napi ellátásra van szükség. 2 hete érkezett meg az első élelmiszereket szállító kamion a vatrai raktárból. Most újabb ellátmányt kértem” – mondta az osztályvezető.
Boris Gilca hozzátette, hogy most a központ az életkörülmények javításán dolgozik. Elmondása szerint hamarosan számítógépes osztályt is fellétrehoznak, hogy a gyerekek online tanulását el tudják kezdeni. A Belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint jelenleg közel 80 ezer ukrán állampolgár tartózkodik Moldova területén.
Korábban a moldovai hatóságok elégedetlenségüket fejezték ki amiatt, ahogyan az ENSZ Menekültügyi Ügynöksége működik a köztársaságban. Igor Grosu, a parlament elnöke olyan statisztikákra hivatkozott, amelyek szerint az ukrajnai katonai konfliktus elől menekülő közül mindössze 30 ezren kapták meg a szervezet által beígért támogatást. A segélyezés jelentős megterhelést jelent Moldáviának, ráadásul a forráselosztás is lassan halad működik.
Anna Revenko belügyminiszter összehasonlította az ideiglenes szállásadó központokat a kisvárosokkal, amelyek többletköltséget igényelnek a megfelelő tartózkodási feltételek biztosításához. Dmitrij Budjanszkij moldovai pénzügyminiszter pedig elmondta, hogy a hatóságok már 13 millió dollárt költöttek az ukrajnai menekültek ellátására, amiből ii milliót az állami költségvetés finanszírozott, a fennmaradó részt adományokból tudták biztosítani.
Maia Sandu moldovai elnök többször fordult a Nyugathoz azzal a kéréssel, hogy nyújtsanak pénzügyi segítséget a Moldovának az ukrán menekültek ellátásához.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…