Mérsékelten csökkent a magyarok száma Csehországban a 2021-es népszámlálás eredményei alapján
A 2021-es csehországi népszámláláson 8472 állampolgár vallotta magát magyarnak – derült ki azokból a statisztikai kimutatásokból, amelyeket a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) hozott nyilvánosságra honlapján.
Tíz évvel ezelőtt, a 2011-es cenzuson, 8920-an vallották magukat magyar nemzetiségűnek Csehországban. A csökkenés tehát 448 fős.
A két népszámlálás közti jelentős eltérés, hogy míg 2011-ben csak egy nemzetiséget és egy anyanyelvet, addig 2022-ben már két nemzetiséget, és ehhez hasonlóan két anyanyelvet lehetett megadni a kérdőívekben. Míg a nemzetiségi rovat kitöltése nem volt kötelező, az anyanyelvi rovaté igen.
A statisztikai hivatal egyelőre csak a nemzetiségre vonatkozó első adatokat hozta nyilvánosságra.
A CSÚ kimutatásai szerint a nemzetiségi rovat első helyén 5969 személy jelölte be a magyart mint kizárólagos nemzetiséget, nem adva meg semmilyen másodikat.
További 2503 személy az első helyen lévő magyar mellett még egy második nemzetiséget is bejelölt. Itt 26 nemzetiség jelent meg, a legtöbben az ukrán (1244), valamint a szlovák (871) nemzetiséget írták be.
A más nemzetiségűeknél 2798 esetben jelent meg második helyen a magyar nemzetiség. Nagy többségben (2698) az első helyen beírt cseh nemzetiség mellé került a magyar.
Regionális szempontból a legtöbb magyar (1479) Prágában él, amelyet a főváros körül elterülő Közép-Csehország (909), majd Dél-Morvaország (642) és a Morva-sziléziai régió (577) követ. A legkevesebb magyart a Zlíni (117) és a Vysocina (118) régiókban mutatta ki a tavalyi cenzus.
A csehországi magyarok száma – ha mind a háromféle megjelenést összeadjuk – tehát 11 270 lenne.
Jolana Voldánová, a 2021-es népszámlálás hivatalos szóvivője a cenzus előtt az MTI kérdésére úgy nyilatkozott, hogy a hatóságok a nemzetiségek számának megállapításánál az összesített számokat fogják használni. Most ebben a kérdésben, tehát hogy hogyan fogják értelmezni ezeket az adatokat, az érintett hivatalos szervek egyelőre nem nyilatkoztak.
A nemzetiségi adatokat kiegészítő és árnyaló anyanyelvi adatokat a statisztikai hivatal egyelőre nem közölte. Ennek a rovatnak a kitöltése kötelező volt, és szintén két anyanyelvet lehetett bejelölni. A CSÚ szerint ezeknek az adatoknak a feldolgozása még nem fejeződött be.
Csehország összesen 10 524 167 lakosa (87 600 fővel több, mint 2011-ben) közül semmilyen nemzetiséget nem jelölt meg a kérdőívben 3 millió 321 058 személy (31,6 százalék), ez magasabb szám és arány, mint 2011-ben volt (2,74 millió személy, azaz 25,3 százalék).
MTI
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…