Lengyelország hatalmas hadgyakorlatot jelentett be
A gyakorlat bejelentése azután történt, hogy Moszkva jelezte, Lengyelország Nyugat-Ukrajna megszállását készíti elő.
Lengyelország hatalmas hadgyakorlatot jelentett be, figyelmeztetve a lakosságot a megnövekedett forgalomra és az országszerte mozgó „katonai járműoszlopokra”.
A gyakorlatok május 1-jén kezdődnek és a hónap végéig tartanak
– áll a lengyel hadsereg csütörtöki közleményében.
„Katonai járművek az autópályákon, a gyorsforgalmi utakon és az országutakon közlekednek” – közölte a katonaság.
„Az gyakorlatban más országok egységei is részt vesznek, melynek célja a tevékenységek koordinálása, valamint a helyi, lengyel erőkkel való együttműködés összehangolása” – tették hozzá.
Közben Szergej Nariskin az Orosz Hírszerző Szolgálat vezetője azt közölte, hogy Lengyelország és az USA arról tárgyalnak, hogy Lengyelország hogyan kaphatná vissza korábbi történelmi területeit Ukrajnától. Nariskin szerint Varsó és Washington egy nyugat-ukrajnai bevonulás terveit készíti elő, melyet békemisszió ürügyén képzelnek megvalósítani.
Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban az üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.
Kiemelt kép: Egy lengyel tank tüzel a NATO hadgyakorlaton Crystal arrow 2022. © AP / Martins Zilgalvis/F64
NIF kommentár: Ismét lesz magyar-lengyel közös határ?
Kapcsolódó:
Orosz hírszerzés: Lengyelország a Nyugat-Ukrajnával való újraegyesítés terveit készíti elő
https://internetfigyelo.com/korabban-irtuk-titkositas-felodva-ukranok-verengzeseinek-dokumentumai-18/