Lavrov: Mindenki békét akar, csak az a kérdés, hogy milyet
Az ukrajnai konfliktusnak mindenki véget akar vetni, csak éppen más-más célból. Oroszország célja biztonságának szavatolása, a Nyugaté viszont, hogy megőrizze hegemóniáját a világ felett – foglalta össze a Magyar Békekör tudósítója annak az interjúnak a lényegét, amelyet Szergej Lavrov orosz külügyminiszter adott az orosz televíziónak csütörtökön.
Oroszország azt a célt tűzte maga elé, hogy a nemzet biztonságban élhessen, beleértve a külhoni oroszságot is, megőrizhesse kultúráját, hiszen a kijevi junta, a Nyugat beleegyezésével évek óta megfosztotta az ukrajnai oroszokat mindentől, ami orosz – tudatta.
Lavrov azt üzente azoknak, akik azonnali tűzszünetet és békét akarnak, hogy akkor kellett volna cselekedniük, amikor megvolt rá a lehetőség: a tavaly márciusi orosz-ukrán béketárgyaláskor. Politikai megoldás helyett a Nyugat arra utasította Kijevet, hogy vessen véget a tárgyalásnak, és vegyen irányt Oroszország legyőzésére. A Nyugat Ukrajnával akarja megvédetni világuralmát, ezért fegyverzi és pénzeli.
Az orosz külügyminiszter szerint a Nyugat már kiszemelte magának a „következő Ukrajnát”, Moldovát. Maia Sandu moldovai elnök be akarja léptetni országát a NATO-ba, és kész Moldovát Romániához csatolni.
A román állampolgárságú Sandut a nyugatiak állították az ország élére, korántsem szabad és demokratikus módszerekkel, hogy egyesüljön Romániával, és a NATO tagjává váljon. Ő pedig jelezte, hogy mindenre kész. Moldova egyike azoknak az országoknak, amelyeket a Nyugat Oroszország ellen akar fordítani – mondta Lavrov.
„Éket akarnak verni közénk és a volt szovjet tagköztársaságok közé, szankciókkal fenyegetik őket, meggyőzik őket arról, hogy minden velünk való együttműködést le kell állítani, és minden kapcsolatot meg kell szakítani. Az oroszgyűlölők úgy döntöttek, hogy kitörlik Oroszország nevét a világpolitikai térképről. Ezek nem szavak, nem propaganda, nem szóbeszéd, hanem kapcsolatainkra jellemző valóság. Az Egyesült Államok nem titkoltan stratégiai vereséget akar mérni Oroszországra Ukrajnában” – jelentette ki Anatolij Antonov, washingtoni orosz nagykövet az orosz TV-nek adott másik interjúban.
Az orosz fegyveres erők harci robotot, és erős páncéltörő fegyverzetet telepítettek Donbászba a Kijevnek szállított nyugati tankok megsemmisítésére. A Marker robot platformok érkezéséről, a hadviselés algoritmusainak teszteléséről, és a célképek letöltéséről Dmitrij Rogozin, Oroszország volt űrfőnöke, a Tsar Wolves kutató-műszaki központjának vezetője számolt be csütörtökön Moszkvában.+++
Moszkva, 2023. február 2. csütörtök (MB)
Kiemelt képen: Szergej Lavrov orosz külügyminiszter
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…