Hirdetés

Kónya-Hamar Sándor: Adventi töprengések

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

1.

Több mint két évtizede írom, vallom és hirdetem. És mindmáig teljesen hiába, mert nem történt, történik semmi..!

Hibás politikai stratégia, következetlenség vagy felelőtlenség saját múltunk és jövőnk iránt..?! Ráadásul mindegyre a rossz partnerválasztás..?!

Végül is mindenik..!

Marad tehát az egyetlen, kockázatokkal terhelt , radikális megoldás..?!

Minden év december 18-a a kisebbségek napja. S mert több mint 1OO éve, hogy kényszerített kisebbségi sorsra jutott az erdélyi magyarság, emlékeztetnünk kell újra és újra, hogy:

-Semmi sem olyan félretehetetlen, mint az az eszme vagy gondolat, melynek elérkezett-, és semmi sem olyan hiábavaló, mint aminek elmúlt már az ideje. De most éppen arról kell töprengenünk, aminek igencsak eljött, eljön az ideje. És meggyőznünk, nemcsak önmagunkat, de főleg másokat is arról, hogy az állampolgárság megváltozása egyáltalán nem jelenti az etnikai önazonosság (identitás) megváltoztatását. Sőt! Hangsúlyoznunk kell újra és újra, mint tételes és tényleges történelmi igazságot. S ez bevezetése is lehetne a következő kérdésre adható válasznak:

– Hogyan és milyen összefüggésben vetődhet fel – mint elfogadható közösnevező – a nemzeti többség és etnikai kisebbség között, az önrendelkezés (autonómia) rendezési elve és tényleges gyakorlata?! Hiszen nemzeti és kisebbségi autonómiaigény és a 21. századi, európai emberkép, társadalom- és államfelfogás, jogi és politikai harmonizálása, több ponton is gondot okozott eddig is, és okoz továbbra is. Még akkor is, ha erre a politikai akarat is megvan. Ha pedig nincs?! Mert Romániában az említett igény- és akarathiány ütközött, ütközik és fog ütközni a közeljövőben is! Hogyan lehetne akkor megértetni, hogy az állampolgárság megváltoztatása, nem jelenti föltétlenül az etnikai identitás és hovatartozás megváltozását., Sőt, annak további tartós megőrzése éppen annak az eredménye, hogy a nemzeti önrendelkezés joga már a 20. században polgárjogot nyert világszerte, és elismert alapelvvé vált a nemzetközi jogban. S ezt a jogot nem lehet másként értelmezni, mint az etnikai tagoltság mentén kialakuló közösségekhez kapcsolódó jogot az állami szuverenitásra!

S Románia államszervezési elvei hiába nem számolnak a többségtől különböző etnikumokkal, hiába úgy nemzetállam, hogy az alkotmányos megfogalmazásban, a többségi nemzet mellett, az etnikumok közösségét, kollektivitását eleve nem illesztik be az államszerkezetbe, csak azok szolidaritására számítanak! Mert a bizalmatlanság érvének állandósításával megteremtették az első-, másod- stb. rangú állampolgárságot. Tehát, a diszkrimináció keretét!

Ezért elfogadhatatlan az egytényezős többségi magyarázat, s a csak kizárólagos és oszthatatlan egy elvre építkező politikai gyakorlat. Mert igazságok és jogok, egyaránt méltányolható érdekek és nemes szenvedélyek kerülhetnek szembe végzetesen egymással.

Hát  éppen ezért, a kisebbségi (etnikai) autonómia jelentheti a különböző igazságok, elvek és érdekek, mindenki számára a megfelelő és elfogadható kompromisszumot. Hiszen a kollektív jogok s a nemzeti önrendelkezés elvének és gyakorlatának elismerése nem fenyegeti és fenyegetheti az állam egységét és működőképességét! Pontosan azért, mert nem csak a különböző képességeket, de az egyént sem rendeli alá egyetlen –etnikai- meghatározottságnak. Csak feloldja és rendezi ennek a tapasztalható, feszültségteremtő fenyegetettségnek tényét és gyakorlatát.

Íme a legfőbb indok, az alapvető emberi jogokból fakadó önrendelkezésnek elfogadására és megvalósítására!

2.

„Még él a nép!”-olvasom az erdélyi magyarságról.

Még él a nép!- hiszen az európai, de nemzeti integráció első lépései után is tartjuk az irányt..! Vagy változtattunk azon..?!

S eszembe jut, hogy a folyók nagyságát sem az induláskor meglévő vízhozam, hanem a választott irány határozza meg. Azt pedig már az őseink is tudták, hogy annyi „tántorgás” után, nem arra kell lépni először, amerre a sisakunk már leesett! S olyan igazság ez, mint az, ami immár napjainkban, de érdekvédelmi szövetségünk politikai életében is elgondolkodtató: – mindenáron a mindenkori többségi kormány vonatókötelén kell járni?!

Ott, ahol még mindig rendezetlen a történelmi helyzet s ahol a politikai vallomás és bíztatás a kisebbségi lét eredendő szükségletévé vált?

De, éppen ezért kellene már másképp beszélni és akarni is, cselekedni is, olyan időben, amikor az emberi élet színtere már nemcsak térkép, de képernyővé is  vált! Ám ettől nem lehetünk érzéketlenek a saját sorsunk iránt. S immár a 21. század küszöbén is túl, az erdélyi magyarság sorsa végre igazi szereplője kell legyen az európai rendező politikának. Annak a hazataláló politikának, melynek célja éppen a rendezett, jól működő, emberséges és korszerű társadalom létrehozása és építése.

Mert több mint harminc év után, azt sem fogadhatjuk el, hogy a szabadság még mindig a megszédítő igazság ígérete! És tátong, mint egykor Kolozsvár főterén az a gödör, melyet befedtünk ugyan, de azóta is tudjuk, hogy egy „gödör” nem lehet sorsunk közepe, csak meghasonlásunk meghatározó és leszűkítő kerete. Ám  a meghasonulás váratlanul mindig más irányt adhat az eseményeknek. Ezért a mostani sorozó felelősség úgy kellene összatartson minket, -ha még él a nép!- mint akikben a történelmi tisztánlátás vágya végre összefonódik a jelenben való eligazodás igényével. Ám azt is együtt kell bizonyítanunk, hogy a kisebbségvédelmi politika értékmentő és értékteremtő sajátossága az is, ha felismerjük azt is, hogy ahol az egyéni szabadság fogalma és gyakorlata az állampolgári jogegyenlőség üres absztrakciójává degradálódik, ott a demokrácia is csak formális lehet. A formális demokráciával szembeni alternatíva pedig, a központi hatalom ellensúlyaként működő önkormányzati rendszer. Vagyis az autonómia!

S ha ezt már tudjuk és kimondtuk, miért kell bizonyítanunk, hogy nemzeti, közösségi nagy ügyeinket is csak a kisszerűség formái között vagyunk képesek ébren tartani?! Hiszen életösztönünk már-már megelőzi a politikát! Hiszen, ha a sorsunk készen van bennünk, akkor használni kell a nyelvét és eszközét is. Melyet Európa is kellene értsen már! És érti talán azt a távlatos gondolkodást is, mely a nagyhatalmi viszonyokhoz való igazódást, a mindenkori közösségi érdekek érvényesítési eszközeként, és soha nem azok feladásának kényszereként kénytelen értelmezni. És amely mindennapi életünk emberi és méltányos körülményeit, feltételeit is biztosíthatja. A kitartó, szenvedő, de döntéshozó tépelődés pedig – s ezt már megtanulhattuk volna! – a mindennapi valóság és történelmi létezés minél pontosabb megértéséért és megfogalmazásáért vállalt küzdelem következménye kell legyen. Ezért „él még a nép!”

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás