Kijev fogolycserét jelentett be, 144 ukrán katona került szabadlábra, közülük 95-en „Azovsztal védői” voltak
Kijev fogolycserét jelentett be, 144 ukrán katona került szabadlábra, közülük 95-en a mariupoli „Azovsztal védői” voltak – jelentette be az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatósága.
„Az ukrán és az orosz fél újabb fogolycserét hajtott végre, amelynek keretében visszanyerte szabadságát 144 ukrán, köztük 95 olyan katona, aki a mariupoli Azovsztal acélipari üzemnél esett fogságba” – fogalmazott a Facebookon közzétett közleményben az ukrán védelmi minisztérium. A katonai hírszerzési főigazgatóság közleménye szerint az Azovsztal védői között a Moszkva által „neonácinak” tartott, a nemzeti gárdához tartozó Azov ezred 43 tagja is kiszabadult. Kijev hangsúlyozta, hogy a háború február 24-i kezdete óta eddig ez volt a legnagyobb szabású fogolycsere, amelyet az orosz féllel végrehajtottak.
A kiszabadult ukrán foglyok között 59 nemzeti gárdista, 30 haditengerész, 17 határőr, és egy rendőr van, a többiek a hadsereg más alakulatainak tagjai, illetve a területvédelemhez tartoznak. A legidősebb közülük 65, a legfiatalabb 19 éves.
A katonák rossz állapotban, súlyos sebesülésekkel kerültek szabadlábra. „Valamennyien orvosi és pszichológiai ellátásban részesülnek” jelezte az ukrán hírszerzési főigazgatóság.
Denisz Szmihal, ukrán kormányfő „komplikáltnak” nevezte a fogolycserét.
Június 6-án Volodimir Zelenszkij ukrán elnök újságíróknak azt mondta, hogy több mint 2500 ukrán katona került orosz fogságba az Azovsztal nevű acélüzem területéről. Akkor elmondta azt is, hogy fogolycsere útján történő kiszabadításukkal a katonai hírszerzés foglalkozik, az elsődleges feladat pedig az volt, hogy élve kerüljenek haza.
Mariupolt március 1-jén vette blokád alá az orosz hadsereg, és fokozatosan foglalta el a várost. Április végére az orosz csapatok körbezárták Mariupol utolsó védőit az Azovsztal acélipari üzem területén. Május 20-án jelentették be, hogy az összes ukrán katona elhagyta az Azovsztalt és orosz fogságba került, így Mariupol is teljes orosz ellenőrzés alá került.
Olekszandr Horunzsij, az ukrán katasztrófavédelem szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján közben azt közölte, hogy a kremencsuki Amsztor bevásárlóközpont elleni hétfői orosz rakétatámadásnak nem lett volna ennyi áldozata, ha a pláza lakói a légvédelmi szirénák megszólalásakor felelősségteljesen óvóhelyre vonultak volna. „Olyan időket élünk, amikor a riadók figyelmen kívül hagyása emberéletekbe kerül” – jegyezte meg.
Volodimir Zelenszkij szerdán kijelentette a Kijevben tárgyaló Joko Widodo indonéz elnöknek, hogy csak akkor vesz részt a G20-as országcsoport novemberre tervezett indonéziai csúcsértekezletén, ha az ukrajnai biztonsági helyzet ezt lehetővé teszi. Az ukrán elnök továbbá függővé tette részvételét „a csúcsértekezlet résztvevőinek összetételétől” is. Konkrétan nem nevezte meg Vlagyimir Putyin orosz elnököt, akit meghívtak a csúcstalálkozóra, és aki ezt a meghívást el is fogadta.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…