Kamu Geri: én most tanácstalanságot javaslok magunknak
„Tanácstalanságot javaslok most magunknak” – mondta Karácsony Gergely, Budapest alkalmatlan főpolgármestere az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
Tanácstalan, nem tudja, hogy mit nem értettek, szerinte nem érdemes gyorsan megtalálni a kiutat. A főpolgármester szerint
nem volt még olyan választás, amit ennyire benézett volna, pedig húsz éve foglalkozik választási előrejelzéssel.
Szerinte az összefogás szükséges volt, de mint látjuk, nem elégséges.
Karácsony arra a kérdésre, hogy lenne-e még miniszterelnök jelölt, azt mondta, „nem hiszem, fogalmam sincs, ez most nagyon távolinak tűnik“.
Szerinte a fő kérdés inkább az, hogy le lehet-e váltani parlamenti választás útján ezt a rendszert, szerinte amúgy igen. Elmondta, hogy nem bánta meg, hogy az előválasztáson visszalépett Márki-Zay-Péter javára (ami valójában zsarolás után történt meg – a szerk), és köszöni a munkáját. Országgyűlési mandátumát nem fogja felvenni, Szabó Rebeka lesz helyette képviselő.
A fővárosi közgyűlés következő ülése pont két és fél évvel az önkormányzati választások után lesz, a ciklus felénél jár, ezért számot vetett magával. Büszke az eddig elért eredményekre, ahogy arra is, hogy Budapestet elhozta az ellenzék. A Fidesz kétharmadával és a többség adta helyzettel nem akar foglalkozni, inkább a nagyszerű, sokszínű várost, Budapestet akarja szolgálni. Karácsony szerint Orbán azért lengette be a városligeti beruházások folytatását, hogy megmutassa, ki az úr a háznál.
Vadhajtások