JP Morgan vezére: Katasztrófa fele halad az USA gazdasága
Az amerikai gazdaság a katasztrófa felé halad, mivel az eddigi felhalmozott hatalmas államadósság egyre csak nő – jelentette ki Jamie Dimon, a JPMorgan vezérigazgatója a Fox Newsnak adott interjúban.
Az ország legnagyobb bankjának vezérigazgatója szerint a kormánynak sürgősen kezelnie kell ezt a helyzetet, mielőtt az súlyos gazdasági válságot okozna.
„Ez egy szakadék, látjuk a szakadékot” – mondta Dimon.
„Körülbelül 10 év múlva következik be az összeomlás, mi pedig 60 mérföld per órával száguldunk [ebbe az irányba]”.
A vezérigazgató egyetértett Paul Ryan volt képviselőházi elnök véleményével, aki a hólabdaként növekvő adósságot „a valaha volt legkiszámíthatóbb válságnak” nevezte.
Az amerikai államháztartás szövetségi adóssága december végén történelme során először haladta meg a 34 billió dollárt. Ez most körülbelül 102 ezer dollárt tesz ki egy átlagos háromtagú amerikai család számára. Az adósság mértéke csak 2023-ban több mint 4 billió dollárral nőtt.
Az USA teljes államadóssága nagyjából Kína, Németország, Japán, India és az Egyesült Királyság GDP-jének együttes össtegének felel meg – mutatott rá a Peter G. Peterson Alapítvány.
A hét elején Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter azt mondta, hogy az amerikai államadósság abszolút szintje „ijesztő számnak” tűnik.
„Eddig ez [az államadósság] viszonylag jól kezelhető volt” – mondta, és lépéseket sürgetett „annak biztosítására, hogy a hiány csökkenjen és kezelhető szinten maradjon”.
A hatalmas összeg oka, hogy a szövetségi kormány sok hitelezőnek tartozik, köztük magánszemélyeknek, állampolgároknak és külföldi befektetőknek, valamint külföldi államoknak továbbá nagy pénzügyi alapoknak. Washington továbbra is kölcsönöket vesz fel, hogy fedezze a több mint 20 éve folyamatosan fennálló és növekvő költségvetési hiányt.
Kiemelt képen: Jamie Dimon, a JPMorgan Chase elnök-vezérigazgatója. © Global Look Press / Rod Lamkey