Joel Pollak: A demokraták világossá tették szándékukat – egy szocialista forradalommal nézünk szembe


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Úgy látszik, kísért a múlt. Ami 1917-ben megtörtént Oroszországban, azt próbálják megismételni most az Egyesült Államokban, legalábbis nagyon úgy tűnik. Azonban a folyamat könnyen vezethet az USA széteséséhez is. Meg kell hagynunk, egy nagyon bonyolult és veszélyes folyamat zajlik, amiben jól látható, ha a hatalmi befolyás megszerzése a tét a demokraták és az őket támogató Deep State számára, akkor semmi sem drága.

Joel Pollak, a Breitbart News főszerkesztője nyilatkozott a Rebel News című műsorban a 2020-as elnökválasztással kapcsolatban.

Pollak kifejtette, hogy az Egyesült Államokban most zajló forrongás megszüntetése a demokraták részéről egyáltalán nem várható, éppen ellenkezőleg, ők azok, akik ezt szítják. Mindez jól látható abból is, hogy igyekeznek meggyengíteni a rendfenntartó szerveket, a közrend intézményeit.

Több városban gyakorlatilag felszámolták a rendőrséget, az oaklandi iskolai rendőrséget megszüntették. (Emlékezzünk csak vissza, az Egyesült Államokban az utóbbi 10 évben számos olyan fegyveres támadás történt oktatási intézményekben, ahol jelentős volt az áldozatok száma. Oaklandben 2012-ben egy fegyveres nyitott tüzet egy katolikus egyetemen. Az eredmény 7 halott és 3 sebesült. Idén, május végén ugyanitt, a helyi zavargások közelében egy kormányzati szerződésben álló biztonsági őrt lőttek agyon.) Minneapolisban feloszlatják a rendőrséget, miközben a New York-i rendőrség költségvetését 1 milliárd dollárral csökkentik.

Pollak utalt rá, hogy a demokraták célja mindenképpen az, hogy bebiztosítsák maguknak a többséget a szenátusban és átírják a játékszabályokat. A céljuk egy szocialista forradalom megvalósítása, egyfajta Zöld New Deal bevezetése, amelyben lehetővé teszik az illegális bevándorlást, majd átírják a történelmet, illetve „kijavítják” a múltat. (Nekünk, a közép-kelet európai régiókban élőknek egyáltalán nem ismeretlenek ezek a gondolatok. Szinte visszaköszön az Internacionálé szövege.)

Ez a törekvés mindenesetre jól látható, hiszen a képviselőház a múlt héten elfogadta azt a javaslatot, mely szerint Washington DC 51.-ként szerepeljen az államok között. Ezzel a demokraták két szenátorral többet küldhetnének a szenátusba.

Pollak kifejtette, hogy bár korábban nem volt ebben biztos, de mára már teljes meggyőződése, hogy a demokraták célja egyfajta szocialista forradalom, amelyet úgy tüntethetnek majd fel, mint valamiféle rendszerjavítást, aminek szükségességét  a közösségi médiumokat felhasználva majd meg is magyaráznak.

Pollak úgy látja, ez a folyamat a Donald Trumpot támogatók megfélemlítéséhez, sőt később akár az üldözéséhez is vezethet. Amennyiben a demokraták kerülnek hatalomra, ugyan megszűnhetnek a zavargások és az erőszakhullám is, de ez nem feltétlenül jelenti majd azt, hogy a másként gondolkodók megfélemlítése is megszűnik.

Joel Pollak véleménye szerint, ami most az USA-ban zajlik, világtörténelmi jelentőségű mozzanat, melyben eldőlhet, hogy fennmarad-e az amerikai demokrácia vagy elbukik. Utalva a demokraták médiatúlsúlyára kijelentette, hogy jelenleg egy olyan háború zajlik, amelyben szinte az összes fegyver a demokraták kezében van.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Facebook hozzászólások

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Új influenzatörzs jelent meg, sertésekről kerülhet át az emberre

Kásler: szerdán kapja meg 170 ezer egészségügyi dolgozó a bruttó 500 ezer forintos juttatását

Újabb nemzetnek ment el az esze: legális lett a homoszexuális „házasság” Svájcban

Close