Januártól ezeken a hazai utakon is fizetni kell
Az Építési és Közlekedési Minisztérium december 5-én megjelent rendelete alapján január elsejével összesen 235 km-rel bővül a hazai díjköteles gyorsforgalmi útszakaszok hossza, köztük a teljes M0-s, az M44-es autóút, illetve az M30 miskolci elkerülője is fizetőssé válik – írja a Világgazdaság.
A jogszabály értelmében 2024. január elsejével díjköteles lesz, ami a személyautókra is vonatkozik:
- az M0-s végig, azonban elég lesz a Pest vármegye matrica az érintett szakaszokon,
- az M4-es teljes hosszán, ahol a Pest vármegyei matrica mellett a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei matricát is ki kell váltani,
- az M44-es végig, ahol bevezetik a Jász-Nagykun-Szolnok és Békés vármegye matricákat, a Bács-Kiskun vármegye matrica rövid szakaszon, Tiszakürtig lesz érvényes.
- Az M30-as autópálya végig, miután megszűnik a Miskolc dél és Miskolc észak közötti szakasz díjmentessége, ugyanakkor Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei matricával az autópálya teljes hosszában használható lesz,
- az M31-es ugyancsak fizetősé válik, itt elég lesz a Pest vármegyei matrica,
- az M76-os Balatonszentgyörgytől Keszthely-Fenékpusztáig, amelyen a Somogy és Zalai vármegyei matricák is érvényesek lesz.
- Mindez azt jelenti, hogy 2024. január 1-jétől további két vármegyével is bővülhet a fizetős utak listája: Jász-Nagykun-Szolnok és Békés vármegyével, írja a vg.hu.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. szeptember végén a weboldalán tette közzé a jövő évtől érvényes díjakat. A tájékoztatás szerint az autósok komoly díjemelkedéssel számolhatnak minden kategóriában, és ugyanez igaz a pótdíjak, pótdíjkülönbözetek esetében is. A díjak emelése inflációkövető, az augusztusi érték a mérvadó, ami idén 16,4 százalék volt. Március elsejétől pedig bevezetik az egynapos matricát is, amely 5150 forintba fog kerülni.
Kiemelt kép: Illusztráció / Fotó: Füzesi Ferenc/MTI
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…