Szijjártó Péter: elfogadhatatlan a Nyugat-Balkán diszkriminálása
Magyarország a bővítéspártiak táborához tartozik, így elfogadhatatlannak tartja a Nyugat-Balkán diszkriminálását – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebook-oldalán az Általános Ügyek Tanácsának brüsszeli ülése előtt.
Szijjártó Péter azt írta: kedden az Általános Ügyek Tanácsa ülésezik Brüsszelben. Nagyon ritkán vesz részt ennek a formációnak a tanácskozásán, most viszont maradt, mert az Európai Unió bővítési csomagja van a napirenden – tette hozzá.
Úgy folytatta, hogy mivel az elmúlt években a “bővítésellenes hangulat győzedelmeskedett”, egyetlen nyugat-balkáni ország csatlakozási folyamatában sem történt egyetlen előrelépés sem. Kiemelte:
Magyarország a bővítéspártiak táborához tartozik, így elfogadhatatlannak tartjuk a Nyugat-Balkán diszkriminálását. Az Európai Uniónak igenis szüksége van a lendületre és frissességre, amelyet a Nyugat-Balkán országai hoznának nekünk,
hozzátéve, hogy a csatlakozási folyamatnak az adott ország teljesítménye alapján kellene haladnia és nem mesterséges, taktikai szempontok alapján.
A tárcavezető szerint Ukrajnával a csatlakozási tárgyalásokat felelőtlenség lenne elindítani, az Európai Bizottság ugyanis elmulasztotta elvégezni a megfelelő előkészítést: sem az Európai Unió, sem Ukrajna nincs felkészülve arra, hogy
kölcsönösen előnyösen, jól strukturáltan indulhassanak meg a csatlakozási tárgyalások.
A nyugat-balkáni országok azonban már hosszú évek óta várakoznak, kellően felkészültek, ezért érthetetlen, hogy miért blokkolják egyes tagországok az előrelépést az ő esetükben – hangsúlyozta.
Ma nagy csata és nagy vita várható a következő órákban a döntésről vagy a nem döntésről
– írta Szijjártó Péter.
MTI, Facebook, PSKiemelt képen: Szijjártó Péter Brüsszelben / Forrás: Facebook (Szijjártó Péter)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…