Itt a hivatalos válasz: a tervezett szankciós csomag történelmi kudarc lenne
Itt a hivatalos válasz: a kormány elutasítja az olajembargó tervét.
Magyarország nem támogatja az Európai Bizottság által javasolt újabb embargós csomagot – ez áll abban a levélben, amelyet Orbán Viktor címzett Ursula von der Leyennek, a bizottság elnökének, és amelyből a Financial Times közöl részleteket.
A magyar miniszterelnök szerint jelenlegi formájukban a szankciók nem csak Magyarország energiabiztonságát ássák alá, de az EU egységét is az ukrajnai invázióval szembeni fellépésnél – áll a lap szerint a levélben. „Ha a bizottság ragaszkodik ahhoz, hogy elfogadják javaslatát, felelősséget kell vállalnia történelmi hibájáért” – tette hozzá Orbán, aki ezt azzal indokolta, hogy ez a szankciós csomag jócskán túllép az uniós konszenzuson.
A Financial Times emlékeztet: Magyarország jó ideje ellenzi azt, hogy a szankciókat kiterjesszék az orosz energiahordozókra, ezt pedig azzal indokolja, hogy a magyar gazdaságra aránytalanul nagy terhet jelentene egy ilyen lépés. Ez az érvelés most is előjön, amikor a miniszterelnök arról ír, hogy az olajembargó az alternatív ellátási források bevonását és a finomítói kapacitás átalakítását tenné szükségessé, ez pedig „időt és piaci alapon finanszírozhatatlan beruházásokat” igényel. Mindez a magyar olajellátást biztosító Mol érveit tükrözi: a vállalat, amely alapvetően orosz Ural típusú kőolaj feldolgozására alapozta finomítói kapacitását (akárcsak szlovákiai leányvállalata, a Slovnaft) többször hangsúlyozta az elmúlt időszakban: a komplett átállás 2-4 évet és több százmillió dolláros beruházást igényelne.
Orbán ugyanakkor arra is emlékeztetett: ezek a beruházások állami forrásokat vonnának el egy olyan pillanatban, amikor az „EU-támogatások számunkra csak papíron érhetők el”. A miniszterelnök arra utalt, hogy a jogállamisági mechanizmus keretében az Európai Bizottság nemrég hivatalosan is eljárást indított Magyarország ellen, ennek lezártáig – várhatóan az év végéig – nem sok esély van arra, hogy pénz érkezzen a magyar államkasszába az unióból.
A csomagot az Európai Unió tagállamainak is jóvá kell hagyniuk, ennek keretében az EU-hoz delegált nagykövetek csütörtök este tárgyalnak – a magyar kormány hivatalos válasza az itt képviselendő álláspontot előlegezte meg.
A várakozások szerint pénteken születhet megállapodás.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…