Litván elnök: Szeretném megköszönni Orbán Viktornak, hogy kiállt az olajembargó ellen
Gitanas Nausėda köszönetet mondott a magyar kormányfőnek.
Nemzeti InternetFigyelő (NIF) 🇭🇺
Hírek, politikai elemzések, belföldről és külföldről
Gitanas Nausėda köszönetet mondott a magyar kormányfőnek.
Beke István és Szőcs Zoltán is kiállnak Budaházyék kegyelme mellett. Székely hazafiak, akiket a román bíróság koholt vádak alapján 5 év börtönre ítélt terrorizmusért. 4 évet raboskodtak.
Szaúd-Arábia kész növelni kőolaj-kitermelését, ha Oroszország kitermelése jelentősen visszaesik az ellene bevezetett nyugati szankciók miatt – jelentette szerdán a Yahoo! Financial hírportál a Financial Times című brit lap olajpiaci forrásokat … OLVASS TOVÁBB!
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette: a világpiacon a gabona terén tapasztalható probléma nem országából származik, az ukrán hadsereg kikötőkben elhelyezett aknái akadályozzák meg a kereskedést.
Az Európai Bizottság alelnöke szerint az EU-ban „sok-sok évig mindent eltűrtek, amit Orbán tett”.
Mint ismert, az osztrák köztévé egyik vezetője a magyar kormányfő szívinfarktusáról posztolt szarkasztikus stílusban.
Yars Rakétákkal gyakorlatoznak az orosz stratégiai rakéta erők.
Nem fogjuk engedni, hogy a magyar emberekkel fizettessék meg a háború árát, ezért ahogy az olajembargóra, úgy minden gázembargós javaslatra is határozottan nemmel fogunk válaszolni – jelentette ki Hollik István, … OLVASS TOVÁBB!
A Néppárt külügyi szóvivőjét szerdán kiakasztotta, hogy Orbán Viktor megvétózná Kirill pátriárka elleni szankciókat – számol be a Vadhajtások.
Az Oroszország elleni hatodik szankciócsomag önpusztító hatású lesz az Európai Unió számára – közölte az orosz külügyminisztérium csütörtökön kiadott közleményében az EU újabb oroszellenes lépéseire reagálva.