Szaúd-Arábia kész növelni kőolaj-kitermelését
Szaúd-Arábia kész növelni kőolaj-kitermelését, ha Oroszország kitermelése jelentősen visszaesik az ellene bevezetett nyugati szankciók miatt – jelentette szerdán a Yahoo! Financial hírportál a Financial Times című brit lap olajpiaci forrásokat idéző értesülésére hivatkozva.
A Financial Times diplomáciai forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emirátusok megbeszéléseket folytatott a termelés azonnali növeléséről, és döntésüket az OPEC+ csütörtöki ülésén jelenthetik be.
Az AP és dpa hírügynökségek az OPEC+ tagországai energiaipari minisztereinek csütörtökön online formában megrendezett megbeszélését követően bejelentették, hogy az olajkartell júliusban és augusztusban a tervezettnél nagyobb mértékben növeli meg a kitermelést.
Az „OPEC+” néven ismert informális együttműködés a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagjait, valamint Oroszország vezetésével a szervezeten kívüli nagy olajtermelőket tömöríti.
A Financial Timest tájékoztató forrás szerint az OPEC+ a kőolajtermelés szeptemberre tervezett növelését hozza előre júliusra és augusztusra.
Szaúd-Arábia, az OPEC vezető kitermelője, korábban visszautasította Washington felhívását, hogy az Oroszországot is magában foglaló OPEC+ csoport tagjaként az általa elfogadott fokozatos emelésnél nagyobb mértékben növelje az olajkitermelést.
A tárgyalások menetét ismerő személyekre hivatkozó lapjelentés szerint Szaúd-Arábia a Biden-kormányzathoz közeledés jeleként egyezett bele abba, hogy megváltoztatja álláspontját és növeli a kitermelést az olajpiaci áringadozások csillapítása érdekében – írta a jelentés. Az értesülések szerint Szaúd-Arábia ígéretet tett arra, hogy a termelés növelésével fog reagálni, ha az olajpiacot ellátási válság sújtja.
A csütörtöki döntés felgyorsítja járványvédelmi lezárások miatt két évvel ezelőtt bekövetkezett gazdasági visszaesés legsúlyosabb időszakában végrehajtott termeléscsökkentés helyreállításának az ütemét. A termelés növeléséről hozott döntés enyhülést jelent az emelkedő energiaárak és az ebből eredő infláció miatt szenvedő világgazdaság számára. A nyersolaj árának emelkedése miatt ugyanis már felmerült annak a veszélye, hogy a megemelkedett energiaárak lassíthatják a világgazdasági növekedést a világjárványból történő kilábalás során.
A kartell a koronavírus-válság előtti termelési szint helyreállításának keretében eddig havonta napi 432 ezer hordóval növelte termelését. A csütörtökön bejelentett döntés szerint viszont júliusban és augusztusban napi 650 ezer hordóval fogja növelni a kitermelést.
Az OPEC+ döntését megnehezítette, hogy a csoport egyes tagállamai beruházások elmaradása és más akadályok miatt nem képesek teljesíteni a rájuk eső kvótát. A tényleges termelés így elmaradt a tervezett növekedéstől. A termelés növeléséről szóló döntés mellett szólt viszont, hogy a világ nagy gazdasági központjaiban a járványvédelmi zárlatok legutóbbi enyhítésével és a finomítók keresletének szezonális növekedésével várhatóan megemelkedik az igény a felhasználásra.
A közlemény szerint Oroszország a bejelentett uniós embargó ellenére továbbra is tartja magát a termelési megállapodásokhoz.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…