Hazugság, hogy Trianonon már nem tudunk változtatni – bármennyire is fáj ez bizonyos cinikus cseh elemzőknek
Az úriember szavaiból épp az a kisebbségi komplexus érződik ki, amivel Trianon után az utódállamok sokáig nem voltak képesek megbirkózni.
Foglalkozott még a svéd NATO-csatlakozás ratifikálásának kérdésével is, de mondanivalójának veleje a fenti gondolatokban sűrűsödik. És hogy mi ezzel a gond?
Talán „csupán” annyi, hogy Jaroslav Kuchyna
szavaiból épp az a kisebbrendűségi komplexus érződik ki, amivel Trianont követően az utódállamok sokáig nem voltak képesek megbirkózni.
Az aránytalan területnyereség, a versailles-i győzelem folyamatos szorongást kódolt Csehszlovákia és Románia közgondolkodásába. Vajon mikor fordul a szerencse, és kerül vissza Magyarországhoz a megszerzett vagyon? Vajon konzerválható 1920? És a határok most tényleg örökre szólnak?
E feszélyezettséget csillapította a Felvidéken és Erdélyben maradt magyarság jogfosztása, folyamatos vegzálása, lassú kiszorítása a társadalmi pozíciókból. És velejárója volt az a fensőbbséges, cinikus, lekezelő attitűd, ami Jaroslav Kuchyna szavaiból is visszaköszön.
Csakhogy 2023-at írunk, és nem 1923-at.
Túl azon, hogy rendkívül szomorú és kiábrándító egy hivatalos elemzőtől mindezt egy szlovák lapban olvasni, azért annyira nagyon meglepődnünk nem kell. A szlovák nyelvtörvény, a kettős állampolgárság ellenzése vagy a csípőből tolt gerrymandering (amivel magyar szempontból nyerhetetlenné rajzolták át a szlovákiai választókerületeket) mind azt mutatja, hogy nincs új a nap alatt.
Bár számos híd épült (átvitt értelemben és fizikailag is) Magyarország és Szlovákia között, történelemfelfogásban az óra megállt úgy száz évvel ezelőtt.
Egyvalamiben azonban kifejezetten téved Kuchyna, és ezt érdemes kiemelni:
téved Trianon megváltoztathatatlanságában.
A határokat ugyan át nem rajzoltuk (sőt, önsorsrontó alapszerződésekkel még kőbe is véstük a kilencvenes években), de az utóbbi időben azért sokat tettünk a trianoni hatások feldolgozásáért:
1) Budapestnek van végre érvényes nemzetpolitikája, a kormányzat a külhoni magyarságban is gondolkodik és cselekszik.
2) A határon túli magyar intézményrendszer, a kulturális entitások, a magyar civil szféra támogatása jelentős lépés a megmaradás felé.
3) A kettős állampolgárság megkönnyítése, a honosítási eljárás
lélekben és a mindennapokban is közel hoz magyart a magyarhoz.
4) Szlovákiában a magyar intézménybe való beiskolázás támogatása is fontos eszköz a magyar közösség megerősítésére.
5) A Határtalanul vagy épp a Petőfi Program pedig a külhoni közösségek segítése mellett a magyarországi és határon túli fiatalok közt épít hidat.
Vagyis, bár a Kuchynához hasonlók gondolatain, a szlovákiai vagy cseh történelemfelfogáson nem tudunk változtatni, a trianoni versenyhátrányt le tudjuk dolgozni. A munka pedig – ha tetszik, ha nem – gőzerővel zajlik.
Constantinovits Milán – Mandiner
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Kapcsolódó:
Cseh elemző: A magyarok soha nem fogják megváltoztatni Trianont
Mementó 2006 emlékmű
